Elbocsátják a Galandia aquapark dolgozóinak javát

2016. március 2. - 08:22 | Régió

A tömeges elbocsátást Peter Paška galántai polgármester jelentette be.

Elbocsátják a Galandia aquapark dolgozóinak javát
Fotó: TASR

Az élményfürdő 21 alkalmazottjából mindössze 6 marad, a többieket elbocsátják. Ez a hat személy pedig csak a karbantartást végzi majd.

Egyelőre nem tudni, mikor nyithatják meg újra a két hónapja zárva tartó fürdőt - írja a Nový Čas. Januárban ugyanakkor arról tájékoztattak, hogy nem elég a karbantartás, teljesen be kell zárni a fürdőt.

"Az építkezésnél használt acélkonstrukció minden valószínűség szerint régi volt. Ami a tetőszerkezetet illeti, annyira szétesett, hogy még egy embert sem bírna el. A csúszdát ugyancsak ki kell cserélni, mert a konstrukciója instabil. A falak repedezettek, a medencék melletti deszkákat pedig tönkretette a nedvesség" - írta le akkor a Galandia állapotát az építészeti kamara elnöke, Ivan Pauer. Az is kiderült, hogy a fürdő a kezdetektől veszélyes volt.

Az aquapark épületein és berendezésein keletkezett kárt 1,2 millió euróra becsülték. "Jelenleg vizsgálat folyik az ügyben, a rendőrség és a NAKA is foglalkozik vele. Amint meghatározzák a felelősöket, elkezdjük behajtani rajtuk a pénzt" - reagált a galántai polgármester, aki viszont nem igazán lát esélyt arra, hogy a belefektetett pénzt valaha is visszakapják.

A tömeges elbocsátásokat kedden, március 1-jén kezdték meg. A fürdő rekonstrukciós munkálatait a terveik szerint városi pénzből és hitelből fedeznék.

Nový Čas/para