Elbúcsúztunk nagyrabecsült kollégánktól, Lelkes Vincétől

Tisztelt gyászoló gyülekezet, kedves barátaim!

A hűség és a lekiismeret emberétől, Lelkes Vince barátunktól, kollégánktól kell búcsút vennünk most. Nem csak azért, hogy megkíséreljük legalább részben elviselhetővé tenni megrendült családtagjai mérhetetlen fájdalmát. Azért is, hogy megtarthassuk önmagunknak Vincét! Legalább megközelítőleg olyan hűséggel, amilyennel egész tevékeny élete során ő igyekezett szolgálni.

Noha a szűkre szabott élet során senki és semmi nem jelentheti a mindent egy ember számára, Lelkes Vincének a szerénységgel párosuló hűség jelentette a mindent. Azt, hogy elkötelezi magát, felelősséget vállal az ember másokért. Ez volt a lényege Lelkes Vince földi léptékkel igazságtalanul rövid életének! Annak idején polgármesterként például a dióspatonyi polgárokért, egytől egyig. Azokért is, akik talán nem érthették az ő rendületlen hűségének lényegét…

Önkormányzati ügyekben mérvadó közszereplőként, helytörténészként, nem utolsósorban a sajtó embereként is tetten érhető volt a hűség minden egyes gesztusában. Ami nála az önzetlen tettvágyat jelentette. A családért, a barátokért, kollégákért, a szülőföldért, és bátran kijelenthető, nemzete egészéért.

Vince barátunk önzetlen tettvágyának számtalan gyümölcse termett. Méltatlan lenne ezen a kegyetlen napon, e helyütt mindennapi cselekedeinek leltározása. Legyen elég annyi, hogy helytörténészként, szülőfaluja, Diósförgepatony, de az egész Csallóköz múltbéli történéseinek gondos számbavételével, majd közreadásával rendkívül sokat tett a magyar identitástudatért.

Könyvekkel szövetkező, az olvasás gyönyörűségétől álladóan függőviszonyban levő értelmiségiként, lapalapítóként, újságíróként ugyanabba a tisztelendő kategóriába tartozott, mint helytörténészként. Megbecsült kolléga volt évtizedeken át, ahol csak lehetőséget kapott. A központi sajtóorgánumoktól kezdve a helyiérdekű kiadványokig.

Vince barátunk a tény- és szépirodalmon kívül a sport, kiváltképpen a futball szerelmese volt. Fiatalon, amíg egészsége engedte, aktív játékosként hódolt a labdarúgásnak, hogy a későbbiekben aztán sportvezetőként dolgozzon. Élete alkonyára pedig megrendült egészsége dacára fáradhatatlan tudósítóként cselekedte, amit kell. Amit a szíve diktált!

Nagy-nagy szíve volt neki! Amíg élt, úgy élt, hogy minden, de minden elfér benne. A személyes és közösségi erkölcsi vívódások, névjegye, az empátia, az óvatos derű, a csallóközi kisember hétköznapi búja, baja, a nemzet kudarcélményei, amint felelmelő, múlhatatlan diadalainak végtelen sora… Aztán egyszercsak nem bírta tovább! Megszakadt az oly szorgos, végtelen munkabírásúnak, elnyűhetetlennek hitt szív!

Úgy élt Vince, hogy tudta, eleshetünk ugyan bármikor, de hűséggel kell szeretnünk. Annyira, hogy bármi legyen is a sorsunk itt a végtelen égbolt alatt, ne vesszen kárba, amit egy tevékeny élet képes felépíteni.

Legyen ez hűséges barátunk testamentuma. Váratlan halála által kegyetlenül megsebzett családja, és a még ittmaradók öröksége. Ebben kell segítenünk egymást, ahogy felelősséggel, zokszó nélkül tette volna ő…

Ég veled, Vince!