Elcsípett négy meccset, hatalmas összeget nyert egy fickó!

2017. március 29. - 09:22 | Régió

Óriási szerencséje volt annak a nyugdíj előtt álló zólyomi férfinak, aki megtippelte négy mérkőzés eredményét.

Elcsípett négy meccset, hatalmas összeget nyert egy fickó!
Forrás: noviny.sk

A férfi szelvényén négy mérkőzés szerepelt - ebből három esetében arra fogadott, hogy az első félidőben vesztésre áll majd a hazai csapat, végül azonban mégis győz. A szelvényen szereplő utolsó mérkőzés esetében pedig olyan megérzése volt, hogy mind a félidő, mind a teljes mérkőzés döntetlennel zárult.

A mázlistának sikerült a szelvényén szereplő valamennyi mérkőzés eredményét megtippelnie. Az illető nagyon biztos lehetett a dolgában, ugyanis két szelvényre is ugyanazokat a meccseket válogatta össze. Ennek oka az lehetett, hogy a fogadóiroda szabályai szerint egy szelvényen a megnyerhető maximális összeg nem haladhatja meg a 150 ezer eurót.

A két szelvényen 2,47 euró volt a tét, így összesen 298 405,18 euró ütötte a markát.

A nyugdíj előtt álló férfi - aki nemrég vesztette el állását - elmondta, alkalmi munkákat vállal, a mérkőzések napján reggeltől estig betonozott. Elmondása szerint egyáltalán nem jártas a sport világában, azt sem tudja, hányan játsszák a focit.

A zólyomi férfi rekordernek számít, Szlovákiában ugyanis korábban még senki nem nyert ekkora összeget sportfogadás által.

A férfi mindig Mercedesre vágyott, minden bizonnyal rövid időn belül meg is valósíthatja ezt az álmát.


(noviny.sk)