Elég volt Ficóból! – több ezren tiltakoztak Pozsonyban a jogállam leépítése ellen az ellenzék hívására

Megosztás

„Állítsuk meg őket!” – címmel szervezett tiltakozó nagygyűlést három ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia (PS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Szabadság és Szolidaritás (SaS) a jogállam védelme érdekében. A kormányhivatal előtt több ezren skandálták, hogy „Elég volt Ficóból!”. A tiltakozást a Fico-kormány által a napokban elfogadott büntetőjogi törvények módosítása váltotta ki, amely például megszüntetné a Speciális Ügyészséget. Orbán Viktor rendszere egyre inkább negatív példa, legalábbis a szlovák ellenzék számára. Igor Matovič külön próbált tiltakozni Fico rendszere ellen, de a parlamentnél csak néhány tucatnyian hallgatták.

Több ezren vettek részt a három ellenzéki párt – a PS, a KDH és az SaS – a kormányhivatal előtt, a Szabadság téren szervezett nagygyűlésén, amelyet a jogállam védelmében hívtak össze. Az okot a kormány által már elfogadott büntetőjogi törvények adták, amelyek megszüntetnék a Speciális Ügyészséget, csökkentenék a korrupció miatt kiszabható büntetéseket. A tiltakozás azonban a Fico-kormány eddigi néhány hetes tevékenységének szólt, amelynek legfontosabb eleme az igazságszolgáltatási rendszer meggyengítése, az érzékeny ügyeket felügyelő ügyészek és vizsgálótisztek félreállítása, valamint a tisztogatás a rendőrségen belül.

„Elutasítjuk a jogállam tönkretételét, de erről nem elég csak a parlamentben beszélni, használnunk kell minden rendelkezésre álló eszközt – magyarázta a tiltakozóakció megrendezését Michal Šimečka, a PS elnöke. – Ez az a pillanat, amikor egymás mellé kell állnunk – az ellenzéknek és a polgároknak.”

Šimečka szerint Fico Orbán Viktor mintájára próbálja lebontani a jogállamot Szlovákiában.

„Erre szolgál a független média elleni támadás, a közszolgálati média kiéheztetése – utalt Šimečka az RTVS jövő évi költségvetésének a megnyirbálására. – Ez Orbán receptje: a független intézmények, a független média felszámolása.”

A kormány által már elfogadott és a parlamentbe küldött büntetőjogi törvénytervezetek célja szerinte a saját embereik védelme. „Nem az ország sorsa érdekli őket, csak a hatalmat akarják, és büntetlenséget akarnak biztosítani saját maguknak” – mondta a több ezer tiltakozó előtt a PS elnöke. A kormányban már elfogadott törvénymódosítások parlamenti elfogadását az ellenzéki pártok mindenképpen meg akarják akadályozni.

„Olyan módosításokat javasolnak, mintha azokat Bödör és Kočner írták volna” – magyarázta Šimečka.

Mária Kolíková (SaS) volt igazságügyi miniszter szerint a kormány valódi célja az igazságszolgáltatás átalakításával az emberek megfélemlítése.

„Nem akarunk üldözött vizsgálótiszteket, nem akarunk megfélemlített bírókat” – mondta Kolíková.

Szerinte az igazságszolgáltatás az utóbbi években bebizonyította, hogy képes hatékonyan fellépni a korrupció és a szervezett bűnözés ellen, amit az elítélt több tucat bűnöző is bizonyít. „Hazudnak, és el akarják lopni, ami működik” – utalt Kolíková a Speciális Ügyészség tervezett megszüntetésére.

Milan Majerský, a KDH elnöke kiemelte, hogy pártja mindig a demokrácia és az igazság oldalán állt.

„El akarják lopni az országunkat, ne hagyjuk nekik” – mondta Majerský. – Az utca egyszer már leváltotta Ficót, és ez megismétlődhet.”

Az ellenzéknek azonban nem sikerült teljesen egységesre a tiltakozás, Igor Matovič Szlovákia pártja egy órával korábban tartott tiltakozóakciót a parlament előtt. Matovič rendezvényére viszont csak néhány tucat ember volt kíváncsi. A Szlovákia párt elnöke azonban mindenkit kért, hogy vegyen részt a három másik párt által szervezett tiltakozáson is.

– lpj –

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program