Elégedetlen falusiak ragadtak fegyvert egy terrorszervezet ellen

2018. július 5. - 15:48 | Külföld

Legkevesebb húsz ember vesztette életét szerdán a közép-szomáliai Haradhere városának térségében elégedetlen falusiak és az al-Shabaab terrorszervezet harcosainak összecsapásaiban - közölték helyi hatóságok.

A kikötőváros régiójában található egyik falu lakosai gyermekeik és jószágaik védelmében ragadtak fegyvert, mert megelégelték, hogy az al-Kaidához köthető iszlamista szervezet "adófizetésre" kényszerítve kizsákmányolja őket.

Az al-Shabaab megtorlása nem váratott magára, a terroristák harcosai megtámadták az ellenszegülők faluját. A harcokban legalább húsz ember meghalt - közölte Galmudug Jama Hussein katonai tisztségviselő. Tájékoztatásából azonban nem derült ki, hogy a halottak között hányan voltak a szélsőségesek.

"Ennek a falunak a lakói és a környező településeken élők, de a nomádok és tevepásztorok is mozgósítottak, hogy fegyverrel szegüljenek szembe a szélsőségesekkel" - tette hozzá Hussein.

A térség lakosai arról számoltak be a dpa-nak, hogy az al-Shabaab igyekszik rábírni őket: csatlakozzanak az iszlamisták soraihoz, vagy küldjék el gyermekeiket újoncnak.

"Elfogadhatatlan, hogy gyermekeinket ajánljuk fel az al-Shabaabnak jövendőbeli harcosokként" - mondta egy falusi elöljáró, aki csak Muhyadinként mutatkozott be.

"Az al-Shabaab nem csak pénzt szed be a lakosoktól, de a 14 és a 16 év közötti fiúkat is begyűjti családjaiktól" - fűzte hozzá.

Az al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormányt, és Szomáliát a saría, az iszlám törvénykezés radikális értelmezésén alapuló államává alakítsa át. A szomáliai dzsihadisták ennek érdekében rendszeresen hajtanak végre terrortámadásokat kormányzati, katonai vagy akár civil célpontok ellen is. Az iszlamistákat azzal is vádolják, hogy nem rettennek vissza gyermekkatonák alkalmazásától sem.

MTI/para