A program több mint 813 millió embert érint.
A program több mint 813 millió embert érint.
Orosz rakéták rombolnak le ukrán magtárakat, és nem fordítva.
A cseh teniszezőnő készülhet pályafutása első Grand Slam-fináléjára.
A lakosság és a cégek szerint leginkább a politikusok gyakorolnak nyomást a bíróságokra.
A következő vegyszeres permetezést június 8-án és 9-én végzik.
Többféle terápiával lehet javítani az alvás minőségén.
A mezőgazdasági ágazat a korábban becsültnél jóval nagyobb veszteségekre számíthat.
A rendőrség fokozott óvatosságra figyelmezteti a járművezetőket.
A normál érték három-négyszerese a levegő szállópor-koncentrációja.
Számoljunk el 60-ig, amikor kedvünk lenne jól orrba verni valakit.
Minden illegális határátlépőt ellenőriznek a nemzeti és európai információs rendszerekben.
Az arra jogosultak először augusztusban kapják meg az emelt összeget.
A menü árát a vendéglők 60 százaléka képes 7 euró alatt tartani.