Elengedi a tartozások egy részét a Dôvera, ha az ügyfelek decemberig fizetnek
Jó hírrel szolgált a Dôvera egészségügyi biztosító a tartozással rendelkező ügyfelek számára.
A biztosító közleménye szerint amennyiben a tartozó ügyfelek 2016. december 31-ig befizetik az elmaradásukat, abban az esetben a biztosító nem fogja kiszámlázni nekik a késedelmi díjat.
A késedelmi díj eltörlésének lehetőségével azok az emberek is élhetnek, akik már nem ügyfelei a Dôverának, mégis elmaradásuk van a biztosítóval szemben, illetve a tartozás nagysága sem mérvadó.
A Dôverának jelenleg több mint 100 ezer olyan ügyfele van, akik kisebb-nagyobb összeggel tartoznak az egészségügyi biztosítónak.
Ez az összeg meghaladja a 130 millió eurót.
Martin Kultan, a Dôvera vezérigazgatója elmondta, szigorúbban fognak fellépni a tartozó ügyfelekkel szemben, az elmaradást ugyanis törvényből kifolyólag mindenkinek törlesztenie kell.
A törlesztés megkönnyítése érdekében döntött úgy az egészségügyi biztosító, hogy bizonyos feltételek mellett eltörlik a késedelmi díjat, hogy ezáltal is tartozásaik kiegyenlítésére ösztönözzék az embereket.
(webnoviny.sk/para)