Elengedte a rendőrség azt a NAKA-s exfőzsarut is, aki Kočnerrel is együttműködhetett

2019. szeptember 27. - 15:14 | Belföld

Csütörtökön magas rangú rendőrtiszteket vett őrizetbe a rendőrség, akik segíthették Kočner ügyködését. Két rendőrt már tegnap szélnek eresztettek, péntekre meg már a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) pénzügyi hírszerző egységének egykori igazgatóját, Pavol Vorobjovot is kiengedték.

Elengedte a rendőrség azt a NAKA-s exfőzsarut is, aki Kočnerrel is együttműködhetett
Fotó: Markíza

A gyanú szerint Vorobjov több újságírót is átvilágított, köztük a meggyilkolt Ján Kuciakot is. Ebben a tevékenységében az a Norbert Bödör is segíthette, akiről pénteken derült ki, hogy egy éve nyáron az Egyesült Arab Emírségekbe helyezte át székhelyét. Szintén ma írtunk arról is, hogy jelentkezett egy rendőr az ügyészség múlt hónapi felhívására, aki tudhat egy s mást a Kuciak-gyilkossággal összefüggésbe hozott átvilágított újságírók ügyében.

Vorobjov egy napnál többet töltött a zsaruságon, szabadon engedésekor nem akart nyilatkozni, csupán azt mondta, bent nem vádolták meg őt semmivel. Majd bevágódott egy diplomata jelöléssel felcímkézett autóba, ami vele együtt elhajtott.

(DenníkN/para)