Elérkezett az idő, hogy tökön rúgják a Sütő Andrást megvakító csőcseléket

2018. november 5. - 14:22 | Külföld

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán panaszolták be a román államot az 1990 márciusában történt marosvásárhelyi véres román-magyar összecsapás áldozatainak a családtagjai amiatt, hogy a katonai ügyészség nem vizsgálta ki a Fekete Március eseményeit.

Elérkezett az idő, hogy tökön rúgják a Sütő Andrást megvakító csőcseléket
wikipédia

Erről Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kincses Előd ügyvéd, a marosvásárhelyi események koronatanúja és Menyhárt Gabriella ügyvéd beszélt hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón.

Tőkés elmondta: a posztkommunista Romániában mind az 1989-es forradalom, mind a bukaresti bányászjárások, mind pedig a Fekete Március felelőseinek a kiderítését és felelősségre vonását elszabotálták. Az első kettő dossziéit strasbourgi ítéletek következtében a román igazságszolgáltatás újranyitotta, és most elérkezett az idő a Fekete Március felelőseinek a megkeresésére is.

A zavargások az akkor még magyar többségű Marosvásárhelyen törtek ki (magyarok: 52%, románok: 48%) a két nemzetiség között. A harcoknak 5 halottja (3 magyar és 2 román) és vagy 300 sérültje volt. Az eseményt az váltotta ki, hogy a magyarság tüntetett az anyanyelvi oktatás megteremtésért, amire válaszul a Vatra Românească soviniszta román szervezet a román kormányerők támogatásával szervezetten környékbeli románokat szállított Marosvásárhelyre, akik feldúlták a város központját, majd rátámadtak a mindaddig békésen tiltakozó magyarokra.

Az összecsapások során az elismert erdélyi magyar írót, Sütő Andrást is összeverték, aki az egyik szemére megvakult és több bordája eltört.

Érdekes melékszála a tragikus eseményeknek, hogy a környékbeli cigányok a magyarok mellett kapcsolódtak be a konfliktusba. Ekkor hangzott el a híressé vált kiáltás: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” .

MTI/para