Életmű-díjakat adtak át jeles sportembereknek a Diákolimpián

Dunaszerdahely – A szlovákiai magyar alapiskolák 2018. évi Diákolimpiáját rendezték meg pénteken több mint háromszáz sportoló részvételével.


Özv. Méhes Tiborné, Németh Ödön és Vincze Ferenc (Lelkes Vince felvétele)

A seregszemle a negyedik volt a sorrendben, az elsőt 2012-ben tartották meg. A diákok öt sportágban  – atlétika, labdarúgás, kézilabda, sakk, asztalitenisz – mérték össze rátermettségüket az országos döntőben. 

Ahogy arról már tudósítottunk, a szervezőbizottság Életmű-díjban részesített négy egykori edzőt, pedagógust ill. sporttisztségviselőt, akik több évtizeden keresztül meghatározó jelentőségű munkát végeztek a dél-szlovákiai diáksport(mozgalom) fejlesztése érdekében, s kiknek szakmai műhelyéből több kiváló sportoló került ki. A négy kitüntetett: Méhes Tibor – in memoriam (Felsőpatony/Dunaszerdahely), Németh Ödön (Dióspatony), Székely István (Somorja), Vincze Ferenc (Gúta).

A díjakat Szabó László, a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium alapító igazgatója, a Diákolimpia egyik ötletgazdája és főszervezője, továbbá Berényi József, a Nagyszombati Megyei Önkormányzat alelnöke és Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere adták át a kitüntetetteknek. Székely István nem tudott jelen lenni a gálán.

(lv)