Életünk megkeserítője szerint négy új régiója van Oroszországnak

2022. szeptember 30. - 14:50 | Külföld

Vlagyimir Putyin orosz elnök magyar idő szerint péntek délután fél háromkor ünnepélyes beszédet tartott abból az alkalomból, hogy Oroszország négy ukrán megyét csatol saját területéhez.

Életünk megkeserítője szerint négy új régiója van Oroszországnak
A vérengző diktátor ábrázata az őőt megillető helyre került Ukrajnában

Ebben bejelentette, hogy „Négy új régiója van Oroszországnak”, mivel a négy érintett megyében lakók „világosan kinyilvánították akaratukat”. Putyin arra hivatkozott, hogy az ENSZ alapokmányának 1. cikkelye egyébként is deklarálja, hogy a népeknek jogukban áll az önrendelkezéshez, ráadásul állítása szerint az ott élők „embertelen terrorista” népirtásnak voltak kitéve.

A bevezető szavakat követően Putyin egy perc néma tisztelgést kért a Kreml dísztermében ülő hallgatóságától a „bátor katonák” emlékére, akik a most Oroszországhoz csatolt területekért vesztették életüket.

Közben a fél világ - beleértve a szlovákiai politikusokat is - határozottan elítéli az Orosz Föderáció azon kísérletét, hogy álnépszavazások eredményére hivatkozva illegálisan elcsatolja Ukrajna egyes területeit.

(telex/para)