Elfogadta az Összefogás a Szövetség alapszabályát, várják a Híd és az MKP csatlakozását

2021. szeptember 11. - 12:27 | Belföld

A hárompárti megegyezésnek megfelelően az Összefogás elfogadta a Szövetség alapszabályát, vagyis átnevezte magát Szövetségre. Az új párt a belügyminisztériumi bejegyzéssel, és az októberre tervezett alakuló kongresszussal jön majd létre ténylegesen. A Híd és az MKP jövő héten tartja kongresszusát.

Elfogadta az Összefogás a Szövetség alapszabályát, várják a Híd és az MKP csatlakozását
Fotó: Paraméter

Komáromban tartotta az Összefogás utolsó közgyűlését, amelyen két fontos döntés született: aláírják a szerződést a másik két párttal az egyesülésről, és saját alapszabályként elfogadták a Szövetség alapszabályát. Ezzel megteremtették a lehetőségét annak, hogy a Híd és az MKP – ha a kongresszusaik is így gondolják – csatlakozzanak az új párthoz. A Híd szeptember 18-án, az MKP pedig egy nappal később, 19-én tartja közgyűlését, amelyen döntenek a Szövetséghez való csatlakozásról és a pártjuk megszűnéséről.

Az egység kevés, kell a tartalom is

Mózes Szabolcs szerint az Összefogás a Szövetség létrehozásával elérte azt a célját, amiért két évvel ezelőtt megalakult: létrejött az egység és megvalósult egyfajta megújulás is a szlovákiai magyar politikában.

„Az egység azonban kevés ahhoz, hogy átlépjük az 5 százalékot, tartalommal is meg kell még tölteni az új pártot” – jelentette ki Mózes Szabolcs, a közgyűlés elnöke.

Az Összefogásé lesz a Szövetség alelnöki posztja

Mózes elégedett az Összefogás szempontjából is a több mint egy éves egyesülési folyamat eredményével. Az új pártban a legmagasabb pozíció, ami a megállapodás szerint nekik jut, az az alelnöki funkció lesz, ami az új párt szakmai munkáját is koordinálja majd.

A pártelnök egyelőre nem akarta elárulni kit fonak jelölni erre a posztra, de nem zárkózott el attól, hogy ő maga is indulni fog ezért a posztért.

Attól nem tart, hogy az Összefogás, a Híd és az MKP megalakulása megakadhat. „Még az utolsó napokban is egyeztettük a részleteket, szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy milyen súlyú döntés vár rá, és ez alapján döntenek majd jövő héten szombaton és vasárnap” – mondta Mózes.

Szerinte sikeresen zárták az egyesülési tárgyalásokat. „Számunkra siker, hogy az egységet sikerült megteremteni, de ez csak egy startpozíció – értékelte Mózes az egyesülési tárgyalások eredményét az Összefogás szempontjából. –

Ami fontos volt a leendő siker szempontjából, azt elértük a tárgyalásokon. A következő hónapok, évek munkája mutatja majd meg, hogy milyen eredményt, 6-7-8-százalékot tud-e majd elérni az új párt.”

A Szövetség alakuló kongresszusára legkorábban október elején kerülhet sor, addig tart, amíg a most elfogadott alapszabályt a belügyminisztérium bejegyzi, és egyben tudomásul veszi a három párt beolvadását a Szövetségbe. Az alakuló kongresszust szeretnék élőben megtartani, de ha erre a járványhelyzet miatt nem lenne lehetőség, akkor a most elfogadott alapszabály lehetőséget ad az kongresszus online megtartására is.

Az új pártba bekerül az egységhez csatlakozó mindhárom párt valamennyi tagja, mindegyik párt önálló platformot hoz létre a Szövetségen belül.

Az új tagok felvételéről a platformok döntenek majd, vagyis abba nem szólhat bele a másik két platform, hogy például az Összefogás platformja kit fogad soraiba, kit vesz fel a pártba.

Természetesen ugyanez vonatkozik majd a Híd és az MKP platformjaira is.

- lpj -