Elfogadta a Szövetség Simon Zsolt tárgyalási javaslatát, tárgyalni fognak a közös listáról
Nyílt levélben kérte január első napjaiban Simon Zsolt a Szövetség elnökét, hogy tárgyaljanak a közös választási lista összeállításáról. A Szövetség ma zöldet adott a tárgyalásoknak.

Január 3-án nyílt levélben szólította meg Forró Krisztiánt, a Szövetség elnökét Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke.
„Az alapvető célnak annak kellene lennie, hogy megvitassuk, lehetséges-e egységes választási lista kialakítása a magyar és magyar érzelmű választók számára a soron következő előrehozott választásokon” – írta levelében a Magyar Fórum elnöke.
A Szövetség ma (csütörtökön) válaszolt Simonnak, készek tárgyalni a Magyar Fórummal, a tárgyalások a következő hetekben megvalósulhatnak.
„Konszenzus van a párton belül arról, hogy ha már ilyen megkeresést kaptunk, akkor üljünk le tárgyalni, nézzük meg, mi az ajánlat” – tájékoztatta a Paramétert Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke.
Ne médiahekk legyen
Ugyanakkor szerinte nem túl jó előjel, hogy Simon nyílt levélben kérte a tárgyalásokat, és az sem, hogy a korábbi hónapokban Simon inkább arról beszélt, miért nem akart a Szövetség része lenni.
„A kormány bukása után hirtelen szimpatikusabb lett számára a gondolat, hogy tárgyalni kellene” – mondta Mózes.
A megbeszélésnek még nincs pontos időpontja, Mózes szerint két héten belül megvalósulhat.
A tárgyalásokról azonban csak azok lezárulta után adnak tájékoztatást. „Az a kérdés, hogy valaki komolyan akar-e egyeztetni, vagy inkább médiahekknek akarja használni. Ebből a szempontból szerencsétlen nyitásnak tartom, hogy Simon nyílt levéllel indította a megbeszéléseket” – mondta Mózes.
- lpj -