Elhalasztották a budapesti vizes Európa-bajnokságot, augusztusban rendeznék meg

2020. március 20. - 13:41 | Sport

A vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) elhalasztotta a budapesti kontinensviadalt.

Elhalasztották a budapesti vizes Európa-bajnokságot, augusztusban rendeznék meg
Illusztrációs felvétel

A LEN pénteki közleménye szerint az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét augusztus 17. és 30. között rendeznék meg.

Paolo Barelli, a LEN elnöke jelezte, a magyarországi szervezőkkel megállapodtak, május végén, június elején tárgyalnak arról, hogy az új időpontban sor kerülhet-e az eseményre.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, türelmesnek kell lenni és fontos, hogy az európai helyzet rendeződjön, ugyanis az Eb elképzelhetetlen a szurkolók nélkül, akik rendre megtöltik a Duna Arénát.

Megjegyezte, a vizes sportok képviselőit rendkívül komolyan sújtotta a koronavírus-járvány, ugyanis a korlátozott medencehasználat miatt nem tudnak megfelelően felkészülni.

A LEN a tervek szerint a masters Európa-bajnokságot - amely eredetileg május 24-én kezdődött volna - is megrendezné, ennek időpontját később jelentik be.

A jegyvásárlását mindaddig felfüggesztik, amíg nincs meg a versenyek új dátuma.

MTI