Elhunyt Cson Tu Hvan, Dél-Korea egykori katonai diktátora

2021. november 23. - 10:42 | Külföld

Elhunyt kilencvenéves korában kedden Cson Tu Hvan, Dél-Korea egykori katonai diktátora.

Elhunyt Cson Tu Hvan, Dél-Korea egykori katonai diktátora
Forrás: ČTK

A tájékoztatás szerint Cson Tu Hvan nyugat-szöuli otthonában hunyt el hosszan tartó krónikus betegsége következtében.

Az egykori tábornok 1979-ben került hatalomra katonai puccsal, egy évvel később vérbe fojtott egy demokráciapárti tömegtüntetést Kvangdzsuban. Hivatalos adatok szerint a karhatalmi intézkedések következtében több mint kétszázan vesztették életüket és 1800-an sebesültek meg. 1988-ig töltötte be az államfői tisztséget, amelynek során kemény kézzel irányította országát. A túlkapások és a politikai másként gondolkodók elnyomása mellett elnökségéhez gazdasági fellendülés is kötődött.

Cson Tu Hvan a diákság vezette, demokratikus reformokat követelő országos tüntetési hullám nyomán kényszerült lemondani.

1996-ban a 17 évvel korábbi katonai államcsínyben és egy kvangdzsui tüntetés elfojtásában játszott szerepéért, árulás vádjával halálra ítélték. A döntést később életfogytiglani börtönre enyhítették, míg végül a következő évben kegyelmet kapott.


MTI