Elhunyt Kováts Miklós nyugalmazott középiskolai tanár, irodalmár és színháztörténész

2022. március 3. - 17:54 | Kultúra

2022. március 2-án hosszú betegség után elhunyt Dr. Kováts Miklós nyugalmazott középiskolai tanár, irodalmár és színháztörténész.

Elhunyt Kováts Miklós nyugalmazott középiskolai tanár, irodalmár és színháztörténész
Kováts Miklós - Adatbank

1936-ban született Kassán. Abaújnádasdon nevelkedett, majd a háború utáni zavaros években különböző magyarországi iskolákban tanult. 1950-ben az újraindított kassai ipari első magyar osztályának diákja lett, s 1954-ben érettségizett le. 1959-ben a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán magyar–történelem szakos tanári oklevelet szerzett.

1964-től a kassai ipari iskola tanára volt, több nemzedék került ki a keze alól szilárd anyanyelvi tudattal és történelemszemlélettel felvértezve.

Több mint négy évtizedes nevelőmunkájának hatása és eredménye is, hogy iskoláját a kassai iparit Magyar Örökség díjjal tüntették ki. Figyelme kiterjedt a színháztörténet területére, e témában szerzett bölcsész doktori diplomát is.

Dr. Kováts Miklóstól 2022. március 8-án a kassai köztemető melletti AVE+ ravatalozójában vesznek végső búcsút.

(-)