Elhunyt a legidősebb csallóközi, Kósa Rudi bácsi

2017. december 6. - 16:28 | Régió

Életének 106. évében, szerdán reggel elhunyt a sokak által ismert és szeretett nyékvárkonyi Kósa Rudi bácsi.

Elhunyt a legidősebb csallóközi, Kósa Rudi bácsi
Kósa Rudi bácsi (Fotó: Paraméter)

Rudi bácsi végelgyengülésben halt meg – erősítette meg a hírt érdeklődésünkre Fazekas István, a község polgármestere. Ő volt a Csallóköz legidősebb embere, de a polgármester kifejtette, próbáltak utánajárni, és a rendelkezésre álló információk alapján elképzelhető, hogy egyúttal Szlovákia legidősebb polgára is.

A legidősebb csallóközi a jövő héten, december14-én töltötte volna be 106. életévét, amikorra a polgármester elmondása szerint ünnepséget terveztek. Sajnos ez már nem valósulhat meg.

Tavaly ilyenkor, 105. születésnapja alkalmából Nyékvárkony díszpolgárává avatták Kósa Rudolfot, aki egész életében a mezőgazdaságban dolgozott, egészen 70 éves koráig.

Felesége négy évvel ezelőtt hunyt el, éppen Rudi bácsi születésnapján. 66 évig éltek együtt, most pedig ő is távozott az élők sorából.

Fazekas István közölte, Kósa Rudi bácsi temetése december 9-én, szombaton 14 órától lesz a nyéki temetőben.

Rudi bácsival több alkalommal foglalkozott a szlovák média is, meglátogatta többek között a Markíza és a Joj televízió is, amikor pedig tavaly májusban a községben járt Andrej Kiska köztársasági elnök, ő is feltette neki a mindig visszatérő kérdést: mégis mi a hosszú élet titka?

Rudi bácsi frappáns válasza erre mindig az volt: Nem szabad meghalni!

Sajnos viszont ez elkerülhetetlen. Nyugodjon békében!

(SzT)