Elhunyt a Mount Everestet is megjárt ismert svájci-amerikai hegymászó

2017. szeptember 27. - 16:53 | Sport

Elhunyt 99 évesen Norman Dyhrenfurth svájci-amerikai hegymászó és filmes, aki 1963-ban egy amerikai expedícióval járt a Mount Everesten, és helytállásával nemzedékek példaképe lett.

Elhunyt a Mount Everestet is megjárt ismert svájci-amerikai hegymászó
Fotó: america.aljazeera.com

Dyhrenfurth vasárnap egy salzburgi kórházban halt meg végelgyengülés következtében - közölte egy családtagja.

Dyhrenfurth 1963-ban 19 hegymászóból és tudósból álló expedíciót szervezett a Mount Everest meghódítására. Vezetésével végül az expedíció hat tagja jutott fel a csúcsra, ez volt az első alkalom, hogy amerikai mászóknak sikerült a hatalmas teljesítmény.

Dyhrenfurth emellett képzett operatőr és rendező is volt, az 1950-es években ő vezette a Kaliforniai Egyetem Filmiskoláját. Olyan produkciók fűződtek a nevéhez, mint az Egy nyár öt napja, a The Eiger Sanction és a televízió számára forgatott Americans on Everest.

Dyhrenfurth 1918-ban Németországban született, szülei olimpiai bajnok alpinisták voltak. A család az 1920-as években települt át Svájcba, amelynek állampolgárai is lettek. A második világháború előtt emigráltak az Egyesült Államokba. Dyhrenfurth a háború alatt az amerikai hadseregben szolgált, és ezért megkapta az amerikai állampolgárságot is.

1952-ben részt vett egy svájci Everest-expedícióban. 1960-ban pedig a svájci Dhaulagiri-expedíció operatőre volt, és ennek hatására kért a nepáli kormánytól engedélyt az Everest megmászására. Az engedélyt az 1963-as szezonra kapta meg, ehhez szervezte meg a híressé vált amerikai expedíciót.

(MTI)