Elhunyt a Rosetta űrszonda által felfedezett üstökös egyik felfedezője

2016. október 17. - 14:14 | Tech

Meghalt Klim Csurjumov szovjet-ukrán csillagász, a Rosetta űrszonda üstökösének egyik felfedezője.

Elhunyt a Rosetta űrszonda által felfedezett üstökös egyik felfedezője
Fotó: Wikipédia

Az üstökösvadásznak is nevezett csillagász, a kijevi planetárium igazgatója, az ukrán tudományos akadémia tagja pénteken, 79 éves korában hunyt el egy harkivi kórházban. A 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstököst 1969-ben fedezte fel kollégájával, Szvetlana Geraszimenkóval együtt.

Csurjumov a Kijevi Állami Egyetemen tanult elméleti fizikát, majd asztrofizikát. Diploma után egy jakutföldi geofizikai kutatóállomáson tanulmányozta a sarki fényt, a légköri áramlatokat és az ionoszférát. Amikor visszatért Kijevbe, a szovjet hadsereg és az űrkutatás számára készülő optikai eszközök kutatásában vett részt.

Munkája során a Kijevi Egyetem obszervatóriumában és közép-ázsiai, kaukázusi, szibériai expedíciókon üstökösöket is tanulmányozott. 1969-ben az egyetem háromfős expedíciót küldött az almati obszervatóriumba, hogy kométákat figyeljenek meg, a tudósok közt volt Csurjumov és Geraszimenko is.

Első tudományos fokozatát négy üstökösről, köztük a Csurjumov-Geraszimenkóról szóló tanulmánnyal szerezte, melyet 1969-ben fedezett fel kollégájával.

Tagjai közé választotta az ukrán és a New York-i tudományos akadémia és a Csillagászok Nemzetközi Társasága, az ukrán amatőr csillagászok egyesületének elnöke volt, csillagászati lapot szerkesztett, gyerekkönyveket írt.

A róla és kollégájáról elnevezett üstököst 12 év utazás és 6 milliárd kilométer megtétele után érte el az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája, 2014 novemberében az emberiség történetében először leszállóegységet bocsátott a felszínére. Az űrszonda még két éven át keringett üstököse körül, majd szeptember 30-án a felszínére zuhanva fejezte be küldetését.

(MTI)