Elítélték a kamionost, aki többször is megerőszakolta mostohalányát – a férfi tagad

2018. június 27. - 09:21 | Régió

A bíróság évekre rács mögé küldte a kamionost, aki egy szolgálati úton többször is megerőszakolta mostohalányát.

Elítélték a kamionost, aki többször is megerőszakolta mostohalányát – a férfi tagad
Fotó: tvnoviny.sk

A trencséni kerületi bíróság végérvényesen rács mögé küldte azt a 49 éves csehországi férfit, aki még 2010-ben egy szolgálati úton többször is megerőszakolta mostohalányát. A férfi az elejétől fogva tagadja a vádakat.

Az akkor mindössze 14 éves lány sms-üzenetben írta meg barátjának, hogy mostohaapja szexuálisan zaklatta és többször is megerőszakolta.

A férfi kamionosként dolgozott, és egy olaszországi útja során kirándulásként elvitte magával a mostohalányát is. A vád szerint ekkor történhettek a molesztálások.

Bánovce nad Bebravouban a járási bíróság hét évre ítélte a férfit, aki fellebbezést nyújtott be. Az ügy a kerületi bíróság elé került, amely végül helyben hagyta a járási bíróság döntését.

„A bírósággal ellentétben én mind jogilag, mind személyi alapon meg vagyok róla győződve, hogy nem követte el. Igyekszünk kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyek a rendelkezésünkre állnak“ – tette hozzá Pavol Trnka, a vádlott ügyvédje.

A bíró szerint a vádlott fellebbezését azért utasították el, mivel az nem volt megalapozott.

tvnoviny.sk/para