Elítéltek öt moszkvai rendőrt, akik kábítószerügybe akartak keverni egy ellenzéki újságírót

2021. május 28. - 14:59 | Külföld

Öttől tizenkét évig terjedő szabadságvesztésre ítélt egy moszkvai bíróság öt volt rendőrt, akik 2019 nyarán megpróbálták kábítószerügybe keverni és hamis bizonyítékok alapján börtönbe záratni Ivan Golunov ellenzéki újságírót.

Az orosz fővárosban Golunovot, a Meduza ellenzéki portál szerzőjét 2019 június 6-án vették őrizetbe kábítószerrel való üzérkedés vádjával, majd a rendőrségen bántalmazták is. Az ügy széles körű felháborodást keltett, mert a közvélemény úgy vélte, hogy a moszkvai városi tisztviselők és biztonsági szervek vezetőinek visszaéléseivel foglalkozó tényfeltáró újságírót a hatóságok megpróbálták elhallgattatni.

A Golunov melletti tüntetéseken mintegy négyszáz embert vettek őrizetbe, mire 2019. június 11-én ejtették az ellene felhozott vádakat, és megszüntették az eljárást. Június 13-án Vlagyimir Putyin államfő felmentett két rendőrtábornokot, akiknek a beosztottjai kísérelték meg elítéltetni az újságírót.

Golunov novemberben beperelte a rendőrséget, amiért passzivitást tanúsított az ügyében indított nyomozásban. Az újságíró befeketítésével próbálkozó rendőröket tavaly januárban tartóztatták le, az ügy tárgyalása decemberben kezdődött.

A nyomozás arra a megállapodásra jutott, hogy az ügynek nem volt megrendelője és a rendőrök a saját szakállukra cselekedtek. Az elítélteknek halmazati büntetésként fejenként egymillió rubel jóvátételt kell kifizetniük Golunovnak.

Az elsőfokú verdikt ellen az elítéltek fellebbezni fognak.


(MTI)