Elkapták a két taknyost, akik brutálisan megtámadtak egy házaspárt a pozsonyi buszon!

A pozsonyi rendőrség kinyomozta, kik lehettek a tettesek a május második felében történt incidens során a 83-as városi buszont.

Elkapták a két taknyost, akik brutálisan megtámadtak egy házaspárt a pozsonyi buszon!
Illusztráció

 

Május 22-én este 11 és fél 12 között egy négytagú csoport a Szlovák Tudományos Akadémiánál (SAV) lévő megállónál szállt fel a buszra, majd hangoskodott, rendetlenkedett, mindenféle dolgokat dobált az autóbuszban.

Egy középkorú házaspár, melynek férfi tagját is eltalálták, illedelmesen odaszólt a rendetlenkedőknek, mire ők odamentek hozzájuk. Az egyikük ököllel többször arcon verte az 52 éves férfit, de ebből kapott az 50 éves felesége is. Miután abbahagyta, egy másik fiatal vulgárisan sértegette és fenyegette őket azzal hogy kinyírják mindkettejüket.

Nem sokkal ezután már le is szálltak a buszról. A buszon ekkor mintegy húszan tartózkodtak, de egyikük sem várta meg a rendőröket, akik viszont arra kérték ezeket a személyeket, amennyiben módjukban áll, tegyenek tanúvallomást. A pozsonyi rendőrség hétfőn a Facebookon tájékoztatott, hogy ketten megtették.

Ezután operatív eszközökkel folytatódott a nyomozás és sikerült közben azonosítaniuk a támadókat.

Egyikük, a 18 éves Ondrej A. volt az, aki ütött, őt garázdaság mellett súlyos testi sértéssel is gyanúsítják, ezért pedig 4-től 10 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

Társát, a fenyegetőző, szintén 18 éves Stanislav G.-t zsarolással és veszélyes fenyegetéssel vádolják, ő kettőtől hat évig terjedően kerülhet a rácsok mögé, de ez azt jelenti, hogy megúszhatja felfüggesztéssel is. Mindkét suhancot őrizetben tartják.

(parameter)