ELKÉPESZTŐ: Dunaszerdahelyé marad a parkolódíj – megint körmönfont ajánlatot tett a magáncég!

2015. november 24. - 20:18 | Régió

A Dunaszerdahely által kiírt mindkét parkolóüzemeltetési tendert ugyanaz a dörzsölt cég nyerte meg, de mindkétszer utána pontosította körmönfont ajánlatát.

ELKÉPESZTŐ: Dunaszerdahelyé marad a parkolódíj – megint körmönfont ajánlatot tett a magáncég!
Paraméter-felvétel

Az előző részek tartalmából:

- hat éven keresztül (2008-2014) a meglehetősen homályos hátterű Dunaszerdahelyi parkolási szövetkezet nevű vállalkozás üzemeltette a városi parkolókat, mígnem az 2014 tavaszán átkerült városi hatáskörbe.

- idén júniusban szavazta meg a dunaszerdahelyi képviselő-testület MKP-s többsége, hogy alig több, mint egy év elteltével ismét egy magáncégre bízza a városi parkolók és parkolóautomaták üzemeltetését. A függetlenek és a Híd képviselői ezt ellenezték.

- a július végi határidőig négy jelentkező nyújtotta be a pályázatát, a győztes a komáromi székhellyel rendelkező City Parking Group lett. Évi 264 ezer eurót kínált a parkolók üzemeltetésért, ez pedig nyerőnek bizonyult.

- csakhogy: miután megnyerte a tendert, egy olyan szerződéssel állt elő, melyben a városnak fizetendő bérleti díj magasságát a „fizetési morálhoz” kötötte volna. Minél alacsonyabb, annál kevesebbet küldene a városkasszába, 50%-nál például már semennyit.

- a városi önkormányzat szeptemberi ülésén arról döntött, hogy újabb versenypályázatot ír ki, október végi határidővel

- erre mi történik? A november eleji borítékbontás után kiderült, hogy a City Parking Group ismét jött, látott s győzött (?). Legalábbis akkori információink arról szóltak, hogy ők tették meg ismét a legelőkelőbb ajánlatot.

Persze nyilvánvaló, hogy a képviselő-testület dönt a végső győztesről, de – mint a keddi plénumon kiderült – a 156 ezer eurós ajánlatuk egyértelműen előnyösebbnek tűnt a többek között a kórházi parkolókat is üzemeltető Vinci Park 130-ezres beterjesztésénél. De kiderült, hogy nem!

A City Parking Group megint horzsol!

A borítékbontást követően a városi képviselő-testület pénzügyi szakbizottsága annak igazolását kérte a cégtől, hogy tartják a 156 ezres ajánlatukat, figyelembe véve azt a tényt is, hogy Dunaszerdahely városa nem ÁFA-fizető.

Hájos Zoltán polgármester az önkormányzati ülésen tájékoztatott, hogy a cég igazolta az ajánlatát, de a következőképp: 130 000 € + ÁFA.

A képviselő-testület elé végül már úgy került a javaslat, hogy szüntessék meg a szeptember végén kiírt pályázatot, és bízzák meg a továbbiakban is a városi szupercéget, a Municipal Real Estate-t a parkolók üzemeltetésével.

„Örülök, hogy ennyi idő után mégis magukévá tették ezt az ötletet” – reagált minderre a testületi ülésen Dakó Sándor (független).

A hidas Csicsai Gábor erre azt javasolta, hogy a Municipal helyett hozzanak létre egy másik városi céget, amely kizárólag a parkolók üzemeltetésével foglalkozna. A júniusi ülésen ugyanis azzal indokolta a városvezetés az üzemeltetésük kihelyezését, hogy a Municipal lényegében nem bír vele, mert a hibás automaták miatt sokan nem vesznek jegyet, az egyébként is sok bliccelő miatt pedig sok bevétel kiesik. Csicsai javaslatát azonban Hájos azzal hárította, hogy adóoptimalizációs szempontból jobb, ha a Municipalnál marad a parkolók működtetése, mert a cég más tevékenységeiből származó veszteségét kiegyenlítheti a parkolókból befolyó nyereséggel. Tehát most ez már nyereséges lesz.

A. Szabó László alpolgármester szerint a fizetős parkolók ellenőrzése kapcsán

felerősödik a városi rendőrség szerepe,

ennélfogva „hogy ne gondolja senki azt, hogy a városi rendőrség célja a bírságok számának növelése lesz, azokat a városi költségvetés részévé tennénk, és kizárólag közbiztonsági és közlekedésbiztonsági célokra lehetne felhasználni”.

Ezt és az egész javaslatot is megszavazták a képviselők, tehát néhány hónapnyi huzavona és két versenypályázat után marad minden a régiben, csak majd többet ellenőriznek a városi zsaruk.

-para-