Elképesztő! Nem tudott túljárni a biztosító eszén, feleslegesen vágatta le lábait a csaló férfi

Nem jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn azt a férfit, aki különböző biztosítások megszerzése érdekében levágatta a lábát egy vonattal 2014 nyarán.

Elképesztő! Nem tudott túljárni a biztosító eszén, feleslegesen vágatta le lábait a csaló férfi
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A Fővárosi Törvényszék MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében azt írta, hogy a férfit különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalásban és hamis magánokirat felhasználásában találták bűnösnek.

Az ítélet szerint a vádlott 2013 novembere és 2014 februárja között több magas kockázati fedezetű élet- és balesetbiztosítási szerződést kötött különböző biztosítótársaságoknál azért, hogy "önmagának egy későbbi időpontban sérülést okozva a biztosítási összegeket felvehesse".

Mint közölték, 2014. július 30-án egy vidéki vasútállomáson az indító jelzés után szándékosan bemászott egy éppen induló vonatszerelvény utolsó vagonjának utolsó tengelye elé, így az induló vonat kerekei átmentek a lábán.     

Lábai olyan súlyosan roncsolódtak, hogy azokat térdtől lefelé amputálni kellett. A vádlott felesége 2014. augusztus 1-én "a káreseményt bejelentette" a biztosítóknak, amelyek többsége csalás gyanúja miatt nem teljesített a kifizetést. A bűncselekménnyel veszélyeztetett kárérték közel hatszázmillió forint - ismertette a törvényszék.

Kitértek arra is, hogy a bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, a vádlott büntetlen előéletét, továbbá, hogy a csalások - mint írták - "kísérleti szakban maradtak".

Azt is figyelembe vették, hogy bár a balesetet a terhelt idézte elő, de "cselekményével a saját mindennapi életvitelét is megnehezítette", ugyanakkor súlyosító körülményként értékelték a halmazati elkövetést.

Az ítélettel szemben a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, míg az ügyészség három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a fellebbezésre.


MTI