Elképesztő! Pellegrini beszédéből tudták meg az emberek, hogy megfertőződtek koronavírussal

2020. március 13. - 11:29 | Belföld

Állítólag többen is Peter Pellegrini leköszönő kormányfő csütörtöki sajtótájékoztatójából tudták meg, hogy pozitív lett a koronavírus-fertőzés megállapítására készített tesztjük. Erre Pozsony Ružinov városrészének polgármestere hívta fel a figyelmet.

Elképesztő! Pellegrini beszédéből tudták meg az emberek, hogy megfertőződtek koronavírussal
Fotó: TASR

Peter Pellegrini csütörtökön délután bejelentette, hogy az eddigi 10-ről 16-ra nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Szlovákiában. Köztük voltak egy ružinovi óvoda alkalmazottai is, akik kolléganőjüktől fertőződtek meg. Este aztán újabb öttel nőtt a fertőzöttek száma.

A kormányfő már korábban beismerte, hogy az embereknek több mint két napot kell várniuk a tesztek eredményére, ugyanakkor jelezte, hogy a vizsgálatok kiértékelésének tempóját növelni fogják.

Martin Chren, Pozsony Ružinov városrészének polgármestere szerint több óvónő is csak Pellegirni sajtótájékoztatójából tudta meg, hogy a tesztje pozitív lett. Azt már hétfő óta tudni lehetett, hogy a Palkovičova óvoda óvónőjénél beigazolódott a koronavírus-fertőzés gyanúja.

„A születési dátum szerint, amit a kormányfő említett, az óvoda takarítónője is megfertőződött koronavírussal – ő már kedd óta kórházban van. A miniszterelnök által említett újabb születési dátumok szerint az óvoda két tanítónőjének tesztje is pozitív lett“

– mondta a polgármester.

Chren szerint az óvoda igazgatónője otthoni karanténban van, de az ő születési dátumát nem említette Pellegrini – később azonban beigazolódott, hogy az igazgatónő is a fertőzöttek közt van. A polgármester szerint az önkormányzatot nem értesítik a fejleményekről, minden információt nekik kell összeszedniük.

„Ezek viszont előzetes információk, amiket mi magunk szedtünk össze az óvoda igazgatónőjével. A hivatalos eredményekre még várunk“ – tette hozzá a polgármester csütörtökön délután.

A Palkovičova óvodába járó gyerekek szüleit e-mailen tájékoztatja az önkormányzat, amelyben az otthoni karantén betartását javasolják.


aktuality.sk/para