Elképzelhető, hogy az eltűnt Michalé a Dunánál talált holttest

2019. december 30. - 09:57 | Régió

Vasárnap 9:30 körül érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint egy halott férfire bukkantak a Duna és egy mellékágának az összefolyásánál - írtuk korábban.

Elképzelhető, hogy az eltűnt Michalé a Dunánál talált holttest
Fotó: Nový Čas

Mint kiderült a Zuzana nevű mellékágról van szó Ligetfalu szélén. Michal Szeiff rendőrségi szóvivő közölte, hogy mivel a férfinél nem voltak iratok, folyamatban van az azonosítása.

A halottkém előzetesen kizárta az idegenkezűséget, a holttestet azonban felboncolják, hogy megállapítsák a halál okát. Halálokozás ügyében indult büntetőeljárás.

Elképzelhető, hogy a 20 éves eperjesi egyetemi hallgató, Michal Stach holttestét találták meg - írja az ügy kapcsán hétfőn a Nový Čas. Michal november 20-án tűnt el. Futni indult, és ezzel egy időpontban a rendőrség észlelte, hogy egy ismeretlen férfi a Dunába ugrott az SzNF hídról.

A helyszín közelében lévő térfigyelő kamerák felvételeinek kiértékelése, az időbeni és a helybéli egyezés alapján Michal lehetett az. Ha pedig a Duna folyásirányát vesszük alapul, akkor a hídtól pár száz méterre lévő Zuzana mellékágnál talált holttestről ugyancsak elképzelhető, hogy az övé.

(Nový Čas)