Elköszöntek a dunaszerdahelyi járási tűzoltóság igazgatójától, Čandal Tibortól

2019. január 1. - 16:52 | Régió

December 31-ével nyugdíjba vonult Čandal Tibor, a dunaszerdahelyi járási tűzoltóság igazgatója. Több mint húsz évet töltött a tűzoltóság kötelékében.

Elköszöntek a dunaszerdahelyi járási tűzoltóság igazgatójától, Čandal Tibortól
Čandal Tibor

Čandal Tibor 1954-ben született Felsőszeliben.

„Szülei már akkor tudták, hogy ez a furfangos kisgyermek megállja majd a helyét a nagyvilágban és belopja magát az emberek szívébe” – állt a felvezetőben, amely a tűzoltóságon megtartott búcsúztatóján hangzott el.

Čandal Tibor Pozsonyban tanult kémiát, majd Brünnben érettségizett. Ezt követően a Pozsonyi Nemzetbiztonsági Egyetem Nyomozó Tanszékén jogot tanult, ahol 1985-ben tette le az államvizsgát, 1986-ban pedig doktorrá avatták. A német határon töltötte le kötelező katonai szolgálatát határőrként, majd parancsnokként, 1992-ig pedig a belügyminisztérium alkalmazásában állt, rendőrként, később pedig Vágsellyén is volt rendőrparancsnok.

Čandal Tibor búcsúztatóján

A rendőrségtől szolgálati nyugdíjba vonult, ám saját bevallása szerint, mint azt a búcsúztatóján is elmondta, leginkább az egyenruha hiányzott számára. Hozzátette, az emberekkel szeretett dolgozni, irányítani őket és a feladatok ellátását.

1997-től kezdett dolgozni a tűzoltóságnál. Čandal kifejtette, egyáltalán nem sajnálja, hogy egykor a rendőrségtől a tűzoltókhoz lépett át, mivel végig nagyon jó csapattal dolgozhatott együtt, amely időközben meg is fiatalodott. Emlékeztetett, hogy munkájuk lényegében hasonló, ugyanis emberek életének és testi épségének megóvásáról, a vagyon mentéséről, a környezet megóvásáról szól.

„A tűzoltónak mindent meg kell tennie, még az élete árán is, hogy mások életét mentse meg” – húzta alá.

A kezdetekben tűzmegelőzési felügyelőként, később ennek az osztálynak a vezetőjeként, 2002-től pedig kisebb megszakítással egészen 2016 novemberéig tűzoltási és műszaki mentési osztályvezetőként. Időközben 2005-ben szerezte meg az alezredesi rangot, 2014-ben soron kívül pedig ezredessé léptették elő.

Két évvel ezelőtt nevezték ki a Dunaszerdahelyi Járási Tűzoltó- és Mentőszolgálat igazgatójává, az akkoriban ugyancsak nyugdíjba vonuló Nagy Béla helyére.

Čandal Tibor helyét mostantól megbízott igazgatóként Lelkes István alezredes veszi át, aki eddig járási parancsnokként tevékenykedett, a somorjai és nagymegyeri állomások tartoztak a hatáskörébe.

(SzT)