Ellenőrizni kellett a választói igazolványok használatát

Az elnökválasztás második fordulója békésen zajlott le, bár az Állami Választási Bizottsághoz az elnök, Eduard Bárány elmondása szerint több mint 30 bejelentés érkezett.

Bárány hozzátette: az állami bizottság a nap folyamán megbízott egyes járási bizottságokat azzal, hogy egy bizonyos mintán ellenőrizzék a választói igazolványok használatát.

Az ellenőrzést a bizottsági elnök szerint az indokolta, hogy többszörös kétség merült fel a választói igazolványok korrekt használatát illetően, ezek az információk azonban ellenőrizetlenek voltak. „Fontosnak tartottam mindjárt az elején megállítani a pletykák terjedését, és megpróbáltam ezeket valamire támaszkodó adatokkal helyettesíteni” – magyarázta Bárány.

Hozzátette: az adatok feldolgozása időbe fog telni. Az állami bizottság tagjai ez ügyben meglátogattak néhány pozsonyi és Pozsony környéki választókörzetet, illetve jelen lesznek a kiválasztott járások adatainak kiértékelésénél is.

A nem hivatalos, előzetes eredményeket a Statisztikai Hivatal a volbysr.sk weboldalon teszi közzé. A hivatalos eredményt vasárnap délben jelentik be egy sajtótájékoztatón.

Szlovákia lakosai szombaton köztársasági elnököt választottak. Az új államfőt június 15-én iktatják be. A választások napján csaknem 6000 szavazóhelyiség tartott nyitva.

Az elnökválasztás legfontosabb pillanatai - PERCRŐL PERCRE:

Čaputová több mint egymillió szavazattal győzött, ő lesz Szlovákia első női elnöke! 


(TASR)