Ellopták Banksy egy képét egy kiállításról

2018. június 15. - 18:05 | Kultúra

Ellopták Banksy egy képét a brit graffitiművész munkáit felvonultató torontói kiállításról.

A helyi rendőrség szerint a Trolley Hunters (Bevásárlókocsi-vadászok) című nyomatot, amelynek értéke 35 ezer dollár, vasárnap vitték el a város nyugati felében lévő gyárépületben megrendezett tárlatról - írta a BBC News.

A hatóságok csütörtökön közzétették a helyszínen készült biztonsági felvételeket, amelyeken az látszik, hogy egy férfi besétál a kiállítótérbe nem sokkal helyi idő szerint hajnali öt óra után, átvizsgálja a területet, majd magához vesz egy nyomatot és sietősen távozik.

A The Art of Banksy című tárlat, amelyet Steve Lazarides, a titokzatos brit graffitiművész korábbi ügynöke állított össze, Banksy mintegy nyolcvan, magánkézben lévő alkotását vonultatja fel.

A művész munkáinak szentelt, eddigi legnagyobb volumenű tárlatként beharangozott kiállításon szereplő művek összértéke mintegy 35 millió dollár. Lazarides nagyjából tíz évig dolgozott együtt a művésszel, aki maga nem vett részt a mostani kiállítás megszervezésében.

A 2007-es Trolley Hunters című alkotás három vadászt ábrázol, akik közül az egyik egy "csapat" bevásárlókocsit vesz célba a lándzsájával. A tárlatot szervező cég megerősítette, hogy a nyomat a szerdán megnyílt kiállítás előkészületei során tűnt el, de a folyamatban lévő nyomozás miatt több részletet nem közölnek.

MTI/para