Elmeszelték, de nem kerül börtönbe a korrupt zsaru: Szabó pénzbüntetéssel úszta meg az árulást

2021. október 4. - 09:41 | Belföld

A bazini Specializált Büntetőbíróság hétfőn vádalku keretében három év felfüggesztett szabadságvesztésre, 25 ezer eurós pénzbüntetésre, és a korrupciós tevékenysége során szerzett értéktárgyak elkobzására ítélte a belügyminisztériumi inspekció volt igazgatóját, Adrián Szabót.

Elmeszelték, de nem kerül börtönbe a korrupt zsaru: Szabó pénzbüntetéssel úszta meg az árulást
Fotó: Paraméter

Adrián Szabó 2018-ban került a rendőrök által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló belügyminisztériumi inspekció élére. Idén júniusban helyezték előzetes letartóztatásba, majd miután a nyomozóknak beismerte tetteit, néhány hét után szabadon engedték a vizsgálati fogságból. Korrupciós bűncselekménnyel – konkrétan kenőpénz elfogadásával –, valamint hivatali visszaéléssel gyanúsították.

A losonci származású exrendőr tehát a büntetőeljárás előkészítő szakaszában beismerő vallomást tett, vádalkut kötött az ügyében illetékes ügyésszel, majd a hétfői nyilvános meghallgatáson lemondott a tárgyalás jogáról is.

Az ügyész 3 év felfüggesztett szabadságvesztést, 5 évig tartó próbaidőt, és 25 ezer eurós pénzbüntetést javasolt a vádlottnak. Ezen kívül vagyonelkobzást is indítványozott, ami három értéktárgyra, egy iPhone 11 Pro, illetve egy iPhone XS típusú mobiltelefonra, és a már említette Panasonic televízióra vonatkozott. Emellett az ügyész azt is kérte a bíróságtól, hogy a vádlott hét évig nem láthasson el közfeladatot.

„Egyetértek a vádalkuval, és alázattal kérem annak jóváhagyását”

– reagált tömören az ügyész által előterjesztett javaslatra a bíróságon Adrián Szabó.

A Specializált Büntetőbíróság illetékes bírája, Ružena Sabová – aki korábban a Kuciak-gyilkosság ügyét is tárgyalta – elfogadta, és jóváhagyta az előterjesztett vádalkut.

Adrián Szabó az ítélet után kikerülte a válaszadást, és nem nyilatkozott a jelenlévő újságírók kérdéseire.

Eladta a belső információkat

Szabó a belügyminisztériumi inspekció dolgozójaként 2016-tól 2020-ig több alkalommal nyújtott információkat a pénzügyi rendőrség igazgatójának, Bernard Slobodníknak azzal a céllal, hogy Slobodník elkerülje a felelősségrevonást azon vizsgálat során, amit épp az inspekció folytatott ellene.

Szabó tudatosan továbbította ezeket a belső információkat Slobodníknak, és büntetlenséget ígért neki. Slobodník több részletben kb. 20 ezer euró készpénzt, egy Panasonic televíziót, három iPhone és egy Samsung mobiltelefont adott át az évek során Adrián Szabónak.

(Barak Dávid)