Elmoszkvásodik Budapest, állítja a Magyarországról távozó szlovák nagykövet

2018. július 17. - 20:15 | Belföld

Saját kérésére távozik Budapestről és a diplomáciából Rastislav Káčer szlovák nagykövet, aki már korábban sem rejtette véka alá, hogy Magyarországon nincs minden a legnagyobb rendben.

Elmoszkvásodik Budapest, állítja a Magyarországról távozó szlovák nagykövet
Fotó: tasr

Szerinte Magyarországot most nem vennék fel az EU-ba, a demokrácia rossz állapotban van, Orbán Viktor prófétának képzeli magát, ami autokrata törekvésekben látszik. A hazai politika és üzlet kapcsolata inkább vadkeleti, mint nyugati - derül ki a Denník N Káčerrel készített interjújából, amit a Napi.hu szemlézett.

Még a fejlettebb nyugati demokráciákban is van ráhatása egymásra az üzletnek és a politikának. Minél inkább északnyugatra haladunk, annál kevésbé. De délre haladva épp ennek az ellenkezője igaz, ami egy érdekes kulturális tengely. Szlovákia inkább a nyugati kapcsolatrendszerhez hasonlít, vagyis az üzletemberek a választások előtt a támogatásaikkal próbálják előfinanszírozni a pozíciókat, nevezzük ezt politikai befektetésnek, ami egyfajta bizánci berendezkedést idéz. Budapesten ez teljesen másként van: a vezető teljesen centralizálja a hatalmát, ő dönti el, kiből lehet oligarcha, kiből nem - mondta el saját véleményét a szlovák portálnak adott interjújában Káčer távozó budapesti szlovák nagykövet.

A 25 évnyi tapasztalattal rendelkező - de ebből csak 5 évet Magyarországon töltő - diplomata azt mondta, a hazai berendezkedésben Orbántól függenek az oligarchák már, nem fordítva, mint például Szlovákiában. Szerinte ez inkább az oroszországi helyzethez hasonló.

Orbán mečiari helyzetet teremtett

Káčer saját kérésére távozik a magyar kirendeltségről, az egész diplomáciai pályát elhagyja, mert szerinte elérte már a korlátait és elfáradt. A jövőben az általa alapított Globsec nemzetközi biztonságpolitikai agytröszttel akar majd foglalkozni. A búcsúinterjújában viszont sokkal inkább a magyar politikai helyzetről faggatták, semmint jövőbeli terveiről.

"Orbánra úgy néznek, mint egy forradalmárra. Nem egy szokványos politikus, egy olyan, akinek kialakult képe van a jövőről, azt is hiszi magáról, hogy egy próféta" - mondta el a magyar miniszterelnökről, aki esetében szerinte sajnálatos, hogy erősen centralizálja a hatalmat, autokrata ambíciókkal bír.

Nincs meggyőzve arról, hogy a magyar demokrácia ma megfelelne az Európai Unióhoz való csatlakozás jogállami feltételeinek, a koppenhágai kritériumoknak, épp úgy, ahogy szerinte Szlovákia sem felelt meg Vladimír Mečiar kormányzásakor.

Mi a helyzet a V4-ekkel?

A térség gazdasági teljesítményét se látja annyira pozitívan Káčer, mint amennyire a magyar kormány. Szerinte a kilencvenes évek utáni időszakban a legjobban a csehek álltak, majd a magyarok, jóval lemaradva pedig a lengyelek, miközben annyi változott, hogy a csehek kilőttek, a lengyelek elképesztő módon bővültek, Szlovákia pedig lehagyta Magyarországot. A magyar gazdaság kapcsán arról beszélt, hogy alig egy százalékkal közelítette meg az uniós átlagot a csatlakozás óta, amit Románia is fel tud mutatni. Úgy véli, hogy az Orbán és már kelet-európai politikusok által is hangoztatott kijelentés, miszerint a V4-ek nőnek a legjobban Európában egy túlzó állítás: az unió GDP-jének nem több mint 6 százalékát teszik csak ki a visegrádi országok gazdaságai.

Arra a kérdésre, hogy Orbán erős orosz kötődése csak egy mítosz-e, azt nyilatkozta, hogy nem, ez egy valós jelenség. Szerinte ez annak köszönhető, hogy míg az Európai Unió vagy az Egyesült Államok kritizálja a kormányzást, ha az távolodik a demokratikus értékektől, Moszkva nem tesz ilyet. Káčer úgy véli, a magyar kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök bár sok dologban hasonlítanak, viszont Magyarország - sőt, a magyar miniszterelnök is - közelebb áll Brüsszelhez, mint Moszkvához.

A sorosozás pszichiátriai látlelet

Míg Orbán azt állítja, hogy a V4 országok mentik meg Európát az erkölcsi hanyatlástól, addig a most már lassan volt-nagykövet azt mondja, szerinte nem vagyunk jobbak a nyugatnál, hogy erre alkalmasak legyünk. Nem látja, honnan származhatna ez az erkölcsi felsőbbrendűség.

"Szlovákia számára feltétlenül fontos, hogy az unió egységes legyen. Abszolút kényelmetlen Szlovákiának, ha akadályt épít Nyugat és Közép-Európa közé. Az unió nem épülhet fel úgy, hogy vannak a V4-ek és a többiek" - fogalmazott a diplomata arról, hogy mi Pozsony érdeke.

Ezzel együtt nem akarja kritizálni a magyar modellt, azt sem akarja megmondani, hogy mit kellene tennie Magyarországnak. Az a véleménye, hogy Szlovákia sem tökéletes, hogy kioktatásba kezdhessen. "A magyarok és a szlovákok azt a képet alakították ki magukról, hogy ők a két rossz gyerek az osztályban, akik miatt a tanár már elveszítette a türelmét, már nem is tudja, ki a jó és ki a rossz. Számunkra és a magyarok számára a külső konfliktus nem előnyös, és nagyon örülök annak, hogy az elmúlt öt évben sikerült javítani kapcsolatunkon" - magyarázta meg, szerinte miért nem segítene, ha Szlovákia bírálná Magyarországot.

A leköszönő nagykövet a magyar kormány Soros György milliárdos elleni hangulatkeltésre alapozott kommunikációjáról is beszélt. "A nemzetközi politikában szerzett több évnyi tapasztalatom alapján kijelenthetem, ha valaki azt hiszi, hogy egy 90 éves nagypapának - még ha gazdag is - bármilyen ördögi terve van a világ leigázására, az inkább pszichiátriai látlelet, mint sem valami, aminek köze lenne a valósághoz" - összegezte a saját véleményét, de hangsúlyozta, hogy a propagandában működött ez az üzenet.

Állítja, megnézte a Soroshoz köthető alapítványok munkáját, ez alapján pedig úgy tartja, hogy veszteség az, hogy Budapestről Berlinbe költöznek a szervezetek. Szerinte sok jótékony célt támogattak, valamint a sajtószabadságot védték, amelyek fontos tevékenységek.

Napi.hu