ELNÖKVÁLASZTÁS: Šefčovič párbeszédet, a képviselők az ígéretek betartását várják Čaputovától (PERCRŐL PERCRE)

2019. március 30. - 07:20 | Belföld

Zuzana Čaputová nyerte az elnökválasztás második fordulóját, ami azt jelenti, hogy ő lesz Szlovákia első női elnöke. 

ELNÖKVÁLASZTÁS: Šefčovič párbeszédet, a képviselők az ígéretek betartását várják Čaputovától (PERCRŐL PERCRE)
Fotók: TASR - további képekért kattints!
  • Március 30-án, szombaton zajlott az elnökválasztás második fordulója Szlovákiában.
  • A szavazás mindenütt zavartalanul, az előírásoknak megfelelően zajlott.
  • Az államfőválasztás hivatalos győztese Zuzana Čaputová, a szavazatok 58,4 százalékával (1 056 582 szavazat).
  • Maroš Šefčovič 41,59 százalékkal maradt alul (752 403 szavazat).
  • A választási részvétel 41,79 százalékos volt, ami 1 847 417 szavazót jelent.
  • Az első fordulóhoz képest a részvétel alacsonyabb volt, akkor a szavazásra jogosultak 48,74 százaléka, azaz 2 158 859 ember járult az urnákhoz.
  • Szlovákiának eddig négy köztársasági elnöke volt. Az első Michal Kováč volt, akit még a parlament választott meg. Az állampolgárok először 1999-ben választhattak közvetlenül államfőt, akkor Rudolf Schuster nyert. Őt Ivan Gašparovič követte, aki kétszer is betöltötte az elnöki tisztséget. A legutóbbi elnökválasztást Andrej Kiska nyerte meg. Megbízatási ideje június 15-én jár le, ekkor iktatják be az utódját.
  • Percről percre tudósításunk az első fordulóról.

17:40
„Hagyományos, nagyon nyugodt választások voltak”

– így jellemezte a szombati elnökválasztás menetét Eduard Bárány, az Állami Választási Bizottság elnöke. Érkezett néhány panasz a bizottság felé, ezek közül azonban egyik sem volt súlyos.


Fotó: TASR



17:35
RENDŐRSÉG: Bűncselekmények, feljelentések és kihágások színesítették a választások napját

Részletek...



17:17
Šefčovič állítja péntek óta nem beszélt Ficóval, hétfőn pedig máris Brüsszelbe repül

Újságírói kérdésre azt felelte, még csak telefonon sem beszéltek péntek óta a Smer elnökével.



17:05
Čaputová nem nevezné ki Ficót alkotmánybírónak

Az új államfő a Cseh Televíziónak elmondta, adott esetben kinevezné Robert Ficót kormányfőnek, ha pártja ismét győzne a következő parlamenti választáson, alkotmánybírónak azonban nem.

"Ha megszereznék a többséget a parlamentben, tiszteletben tartanám a választók akaratát" - tette hozzá.



16:49
A képviselők az ígéretek betartását várják az új államfőtől

A parlamenti képviselők gratuláltak Zuzana Čaputovának a győzelméhez. Az RTVS O 5 minút 12 című műsorában a legtöbb képviselő megegyezett abban, hogy az új államfőtől az ígéretei betartását várják. Bővebben...



15:17
Šefčovič szerint Čaputovának úgy kellene kommunikálnia a Smerrel, hogy csökkenjenek az ellentétek

Zuzana Čaputovának államfőként aktívan kellene kommunikálnia a Smer-SD-vel, olyan módon, hogy csökkenjen az esetleges feszültség - mondta az alulmaradt elnökjelölt a Markíza Na telo című műsorában. Részletek...


Fotó: TV Markíza



13:27
Kiska: "Az egész elnökségem alatt éreztem az emberek óriási támogatását"

Andrej Kiska megköszönte az embereknek az elmúlt öt évben kapott támogatást és a bizalmat. Bővebben...

Kiska: "Az egész elnökségem alatt éreztem az emberek óriási támogatását"
Fotó: TASR



13:14
Šefčovič: Tudni kell nyerni és veszíteni is, de nem kell hozzászokni

A legfontosabb üzenet, amelyet az államfőválasztás után a világ megkap, hogy Szlovákia Európa-orientált ország. Mindezt Maroš Šefčovič sikertelen elnökjelölt mondta el a TA3 V politike nevű műsorában. Bővebben...



13:04
Danko szerint a választásokat nem kommentálni, hanem elfogadni kell

Egyúttal gratulált és üzent is Čaputovának. Részletek...



13:01
Čaputová: Az emberek frusztráltak, nem bíznak a politikusokban

„Specifikus korban élünk. Az emberek frusztráltak, nem bíznak a politikusokban és a politikában, ezért nagy kihívást jelent nem okozni csalódottságot“ – jelentette ki vasárnap Zuzana Čaputová, újonnan megválasztott köztársasági elnök a TA3 politikai műsorában. Bővebben...



12:42
A Dunaszerdahelyi járásban volt a negyedik legalacsonyabb részvételi arány!

A Dunaszerdahelyi az egyike azoknak a járásoknak, amelyben a legkisebb volt az érdeklődés az országban. Részletek...


Fotó: Paraméter



12:31
Rekordalacsony volt a részvételi arány a börtönökben is

Az ország 17 büntetés-végrehajtási intézetében a szavazásra jogosult rabok mindössze 13 százaléka voksolt.



12:25
Hivatalosan is megerősítették Zuzana Čaputová győzelmét

Bővebben...



12:10
Választókat és bizottsági tagokat is kórházba kellett szállítani a választóhelyiségekből

A köztársaságielnök-választás második fordulójában is történtek olyan esetek, melyeket követően riasztani kellett a mentőket. Bővebben...



11:41
Rekordalacsony volt a részvételi arány a börtönökben is

Az ország 17 büntetés-végrehajtási intézetében a szavazásra jogosult rabok mindössze 13 százaléka voksolt.



11:20
Külföldi sajtóvisszhang az elnökválasztásról

"Politikai tapasztalat nélkül legyőzte a magas beosztású politikust" – írja a BBC Čaputováról.

A The New York Times az AP hírügynökségre hivatkozva közölt hírt a szlovák elnökválasztással kapcsolatban, melynek címe: „Liberális újonc, Čaputová Szlovákia első női államfője”.

A Reuters hírügynökség kommentárjában a közharag korrupció feletti hullámáról ír. A hírügynökség Erin Brokovich amerikai aktivistához hasonlította Čaputovát.



10:58
Andrej Babiš is gratulált

A cseh kormányfő szerint Čaputová tisztességes kampányt folytatott, Šefčovič pedig korrekt módon fogadta el a vereséget.



10:50
František Mikloško korábbi elnökjelölt sikert, egészséget és nyugalmat kívánt Čaputovának



10:42
Nem mozgatta meg az embereket az elnökválasztás, mutatjuk hol, mennyien szavaztak

Az elnökválasztás második fordulójában a választópolgárok 41 százaléka élt szavazati jogával – korábban sosem volt ilyen alacsony a részvételi arány. Mutatjuk mennyien szavaztak az egyes megyékben. Bővebben...



10:10
Ismerd meg Szlovákia újonnan megválasztott köztársasági elnökét!

Zuzana Čaputová, Szlovákia új megválasztott köztársasági elnöke június 15-én veszi át a hivatalát Andrej Kiska leköszönő államfőtől. Lássuk, milyen utat járt be ezidáig. Bővebben...



10:02
Bugár szerint történelmi pillanat a mai

A Híd elnöke elvárja Čaputovától, hogy teljesítse azt, amit a kampánya során ígért a kisebbségekkel kapcsolatban. Részletek...



09:16
Az összes járás közül a Dunaszerdahelyiben érte el a legjobb eredményt Čaputová,...

...de a többi, magyarok lakta régióban is nagy fölénnyel győzött. A Dunaszerdahelyi járásban a szavazatok 83,95 százalékát szerezte meg, Šefčovičra mindössze 16,05 százalék voksolt, ez pedig azt jelenti, hogy a Dunaszerdahelyi járásban érte el a legjobb eredményt. Részletek...


Čaputová mácius elején Dunaszerdahelyre látogatott
(Fotó: Cséfalvay Á. András)



09:14
Egyetlen megyét leszámítva Čaputová az összesben bezsebelte a győzelmet

A szavazatok 100 százalékos feldolgozottságát követően ismertté váltak az elnökválasztás második fordulójának eredményei. Mutatjuk, hogyan szavaztak az emberek az egyes megyékben. Bővebben...



08:28
Kollár azt kívánja, hogy Čaputová legyen mindenki elnöke

„Sokan fektetik reményüket az új köztársasági elnökbe, Zuzana Čaputovába, viszont sokaknak kétségeik vannak“ – jelentette ki a közösségi hálóján Boris Kollár (Sme rodina) az elnökválasztás második fordulójának nem hivatalos eredményeit látva. Bővebben...



03:13
A szavazatok 100%-os feldolgozottságát követően így fest a végeredmény:



03:10
Šefčovič: „Úgy vélem, hogy az első nő, aki államfő lesz, megérdemli”

„Azt mondtam neki, hogy ma estétől kezdve nagy felelősség vár rá, hiszen ő lesz az államfő. Azt is hangsúlyoztam, hogy bár természetesen nagyon élénk volt az elnöki kampányunk, Szlovákia előtt olyan idők állnak, amelyek azt fogják követelni, hogy az ország egységes legyen.” Bővebben...



03:05
Čaputová nagy alázattal fogadja, hogy megválasztották Szlovákia elnökének

A teljes nyilatkozat.



03:00
Közben 2-ről 3 órára ugrottunk, ne felejtsük átállítani az órákat!


01:57
Čaputová esélyt sem adott Šefčovičnak a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban

Az első fordulóhoz hasonlóan Zuzana Čaputová ezúttal is fölényes győzelmet aratott a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban – előbbiben több mint 80% felett végzett. Bővebben...



01:52
Zuzana Čaputová gyertyát gyújt Ján Kuciak és Martina Kušnírová emléktáblája előtt a pozsonyi SNP téren



01:41
A vereség ellenére sem volt panasz a hangulatra Šefčovičéknál

KÉPGALÉRIA



01:30
A győzelem pillanatai - Zuzana Čaputová eredményvárója

KÉPGALÉRIA



01:24
Mistrík is felbukkant Čaputováéknál

Robert Mistrík korábbi elnökjelölt - aki éppen Zuzana Čaputová javára lépett vissza - ugyancsak személyesen gratulált:


Fotó: TASR



01:14
Rekordalacsony volt a részvételi arány!

Korábban sosem volt még ilyen alacsony a részvételi arány elnökválasztáson az országban. Bővebben...



01:11
Lassan minden körzetben végeznek a szavazatszámlálással: 99,84%-os feldolgozottságnál a következőképp fest az eredmény:



00:48
98,72%-os feldolgozottságnál az eredmény:



00:38
"Sok ország irigyel most bennünket"

„Ismét sok ország irigyel most bennünket, hogy olyan elnököt választottunk, aki olyan értékeket szimbolizál, mint a tisztességesség” – jelentette ki Kiska, aki szerint Szlovákia jelenleg morális krízisben van, és olyan köztársasági elnökre van szüksége, mint Zuzana Čaputová.

„Olyan elnökre, aki azt mondta, hogy megállítja a rosszat, aki azt mondta, hogy az igazságosság az, amire szükségünk van” – húzta alá, majd hozzátette, vissza kell szerezni az emberek bizalmát az állam felé.



00:33
Kiska személyesen gratulált Čaputovának

Andrej Kiska államfő megjelent Čaputová eredményváróján, hogy személyesen is gratulálhasson a győzelméhez. Čaputová természetesen virágcsokrot is kapott.


Fotó: TASR



00:31
Čaputová pózol, Šefčovič biggyeszt...


Fotók: TASR



00:24
Čaputová átlépte az egymilliós határt, jelenleg 1 021 928-nál tart, de még 3,22%-nyi szavazatot nem számoltak össze



00:21
Čaputová első útja köztársasági elnökként Csehországba vezet.

Zuzana Čaputová első útja köztársasági elnökként Csehországba vezet - jelentette ki az eredményváron. A cseh elnököt, Miloša Zemant legitim úton megválasztott államfőnek tartja.



00:17
"Szlovákia változást akar"

Čaputová szerint a győzelme azt jelzi, hogy Szlovákia változást akar. Egyúttal megígérte, hogy az emberek oldalán fog állni, és igyekszik megszerezni azoknak is a bizalmát, akikét eddig nem sikerült elnyernie. Részletek...



00:16
Átlépi Čaputová az egymilliós határt? A voksok 94,68%-os feldolgozottságát követően 991 901 szavazatnál tart.



00:08
Ellenőrizni kellett a választói igazolványok használatát

Több mint 30 bejelentés érkezett. Bővebben...



0:07
91,26%-nál tart a feldolgozottság, Zuzana Čaputová a szavazatok 58,01%-át tudhatja magáénak

Az utolsó szavazatok összeszámlálása már csak kozmetikai simítás...



00:00
"Bebizonyítottuk, hogy agresszív szavak nélkül is meg lehet szerezni az emberek bizalmát

Čaputová nemcsak az eredménynek örül, hanem annak is, hogy az ország bebizonyította, közös erővel le lehet győzni a populizmust, és agresszív megnyilvánulások nélkül is meg lehet szerezni az emberek bizalmát.



23:56
Čaputová második szava:

Zuzana Čaputová köszönőbeszédet mondott annak alkalmából, hogy már mindenki számára egyértelmű, megnyerte az államfőválasztás második fordulóját is. A szlovák "Ďakujem!" után közvetlenül egy "köszönöm"-öt is mondott a támogatásért. Biztatóan indul a dolog, ismerjük el bátran.



23:54
Az utolsó szavazatokat számolják össze, Čaputová továbbra 57,80%-kal vezet. A feldolgozottsági arány 86,36%.



23:51
Pellegrini is gratulált Čaputovának

Bízik a konstruktív együttműködésben a problémák megoldása során.



23:51
Maroš Šefčovič elismerte a vereséget

Zuzana Čaputová ellenfele, a Smer által támogatott Maroš Šefčovič elismerte a vereséget az elnökválasztás második fordulójában. Az Európai Bizottság egyik alelnökeként dolgozó politikus elmondta, telefonon gratulált Čaputovának. "Hangsúlyoztam neki, hogy a kampány ellenére Szlovákia előtt olyan idők állnak, amelyek megkövetelik az összefogást".



23:47
Közben kiderült az is, kik a legmegbízhatóbb politikusaink

Részletek...



23:42
A szavazatok 77,50%-os feldolgozottságánál ugyan picivel visszaesett Čaputová előnye, győzelme azonban nem forog veszélyben.



23:41
Alacsony volt az érdeklődés, alig 40 százaléknyian szavaztak

Az államfőválasztások második fordulója nem mozgatta meg a választókat, az előzetes eredmények szerint mindössze 40 százaléknyian járultak az urnákhoz. Az első körben, két héttel ezelőtt a szavazásra jogosultak 48,74 százaléka élt jogával.



23:33
Kis lépésekkel, de folyamatosan növeli előnyét Čaputová. 63,85%-nál tart a feldolgozottság.



23:24
A szavazatoknak már több mint a felét (51,22%) összeszámolták, Čaputová pedig tovább növelte előnyét.

Az állás eddig:

Čaputová - 58,07%
Šefčovič – 41,92%

A részvételi arány jelenleg 40,33 százalékos.



23:19
A Galántai járásban is egyértelmű Zuzana Čaputová előnye

38,48%-os feldolgozottságnál 73,71%-kal vezet Čaputová a járásban.



23:13
Zuzana Čaputová továbbra is tartja előnyét Maroš Šefčovičcsal szemben. A szavazatok 38,48%-át számolták eddig össze.



23:04
Matovič már gratulált is Čaputovának

Alig néhány százalékos feldolgozottságnál az OľaNO elnöke, Igor Matovič máris gratulált Zuzana Čaputovának, sőt, egész Szlovákiának.

„Gratulálok Szlovákiának, hogy a megalakulása óta először nem kommunista és nem »kommunistakartlenni« fogja betölteni ezt a hivatalt.“



23:06
A Dunaszerdahelyi járásban fölényesen vezet Čaputová!

13,87%-os feldolgozottságnál Zuzana Čaputová 84,36%-kal vezet a járásban.



22:57
Harabin és Kotleba szavazatait szerezhette meg Šefčovič

A Median felmérése szerint Štefan Harabin és Marian Kotleba szavazatait a második fordulóban Maroš Šefčovič szerezhette meg. Azok, akik az első fordulóban Bugár Bélát, František Mikloškót és Milan Krajniakot támogatták, ezúttal Čaputovára szavazhattak.


Forrás: Denník N



22:50
"Nem kell félni, jó lesz ez!"

- üzeni a Facebookon Čaputová.



22:54
13,87%-os feldolgozottságnál nem változott a két jelölt közti különbség



22:49
Gašparovič és Kažimír is ott van Šefčovič eredményváróján

Ivan Gašparovič egykori államfő, valamint a Smer pénzügyminisztere, Peter Kažimír is megjelent Maroš Šefčovič eredményváróján, amelyen természetesen az újságírókon kívül az elnökjelölt családtagjai is ott vannak.



22:44
A szavazatok 5,42%-os feldolgozottságánál Čaputová előnye leheletnyivel visszaesett



22:32
Megkezdődött a szavazatok feldolgozása!

0,87%-os feldolgozottságnál Zuzana Čaputová 60,37%-kal vezet.



22:28
Čaputovára a fiatalok, Šefčovičra pedig az idősebbek szavaztak

A Median ügynökség felmérése szerint Zuzana Čaputová a fiatalok körében népszerű leginkább, és minél idősebbek a választók, annál inkább bejön nekik Maroš Šefčovič. Bővebben...



22:27
Fel akarta jelenteni egy szavazó Čaputovát!

Bizonyítékként magával akarta vinni a szavazólapot. Bővebben...



22:21
A felmérések szerint Čaputová nyeri az elnökválasztást

A szavazóhelyiségek zárását követően azonnal megjelentek a felmérések eredményei az elnökválasztásról. Bővebben...



22:14
A pozsonyi börtönben alig volt több 10 százaléknál a részvételi arány

A szabadságvesztésre ítélt rabok is szavazhattak, az érdeklődés azonban nem volt nagy a pozsonyi börtönben: összességében 11,18 százalékos volt a részvételi arány az elítéltek körében.



22:06
Megérkeztek az első felmérések eredményei!

Focus: Čaputová 55%, Šefčovič 45%

Median: Čaputová 60,5%, Šefčovič 39,5%



22:02
Egy ördög is megjelent Pozsony egyik szavazókörzetében


Fotó: TASR



22:00
Aki eddig nem adta le szavazatát, az már ne is fáradjon - zárnak a szavazóhelyiségek!

Részletek...



21:52
Így szavazott a száz éves Jozef bácsi

A vágsellyei járásbeli Hájske (Köpösd) községben adta le szavazatát a kereken száz éves Jozef Nétry.

A bácsi elmondta, ezidáig csaknem az összes szavazáson részt vett, nem is emlékszik rá, hogy valaha kihagyta volna bármelyiket.



21:41
Šefčovič is megköszönte az embereknek, hogy elmentek szavazni



21:39
Čaputová köszönetet mondott mindenkinek, akik támogatták az elmúlt időszakban

Čaputová szerint az emberek megmutatták, hogy fontos nekik a szolidaritás. Bővebben...



21:23
A besztercebányai nyugdíjasotthon lakói is éltek választói jogukkal.


Fotó: TASR



21:20
Galántán sem tolongtak az emberek a szavazóhelyiségekben

Bár az emberek folyamatosan mennek szavazni, jóval alacsonyabb részvételi arányra számítanak, mint az első fordulóban volt. Részletek...



21:09
Bugár Béla fütyült a mozgóurnára, inkább térdelve szavazott (VIDEÓ)

A Híd első embere sem hagyta ki az elnökválasztás második fordulóját: bár pár napja még a műtőasztalon feküdt, most a szavazólap átvételekor térdre ereszkedett az aláírásnál. Bővebben...



21:03
Šefčovič csokit majszolt feleségével Pozsony napsütéses utcáin

Idilli környezetben töltötte az elnökválasztás második fordulójának napját Maroš Šefčovič.



21:01
Szavazásra biztatja az embereket Čaputová

"Ön már volt szavazni?" - tette fel a kérdést este 7 óra környékén Facebook-oldalán az elnökjelölt, és egyúttal figyelmeztetett, 22 óráig tehetik meg. Nem sokkal később újabb bejegyzésben kérte az embereket, hogy ne becsüljék alá a választásokat, az eredmény ugyanis szerinte szoros lesz.



21:00
Igyekezzen, aki még nem adta le a szavazatát!

Pontosan egy óra múlva zárnak a szavazóhelyiségek.



20:53
Vasárnap déli 12 órakor jelentik be hivatalosan az elnökválasztás második fordulójának eredményét.

A választásokat érintő első felméréseket még ma, 22 óra után hozzák nyilvánosságra, ezt követően pedig folyamatosan jönnek majd a részeredmények.



20:44
Nyitra megye déli részén nem érdekli az embereket a választás

Az elnökválasztás első fordulójában az Érsekújvári járásban 40,65 százalékos volt a részvétel. Bővebben...



20:41
Áramkimaradás van egy községben, de ez sem akadályozhatja a választás menetét

Az ólublói járásbeli (Stará Ľubovňa) Plaveč községben délutántól nincs áram. Bővebben...



20:17
Bősön négy körzet várja a szavazókat

Az egyes körzetben a bizottság tagjai elmondták, a szavazati joggal rendelkező polgáraik körülbelül 20 százaléka jelent meg eddig. Bővebben...



20:12
Nyékvárkony szavazási arányai

Kevesebben jelentek meg ma, mint a két héttel ezelőtti első fordulós választásokon. Bővebben...



19:52
Néhány déli körzetben csekélyebb a szavazókedv, mint két hete volt

A dunaszerdahelyi 2-es számú szavazókörzetben átlagon aluli a részvétel. Bővebben...



19:39
Ha a választó hibát vét, másik szavazólapot kell adni neki

Ha a választópolgár a szavazólap kitöltésekor hibát vét, a lapot be kell dobnia a fel nem használt vagy hibásan kitöltött szavazólapok számára fenntartott, lepecsételt urnába. Ezt követően adnak neki helyette egy másikat. Bővebben...



19:13
Az EBESZ megfigyelői a választás második körét is nyomon követik

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői a második fordulót is nyomon követik, hogy értékeljék az elnökválasztásra és a választási kampányra vonatkozó jogszabályokat, illetve ellenőrizzék ezek gyakorlati alkalmazását.



18:36
Egyelőre Csallóközkürtön sem tolonganak a szavazók

A választási bizottság tagjai elmondták, a szavazói joggal rendelkező lakosaik 10%-a jelent meg eddig az urnánál. Bővebben...



18:06
Čaputová: A legnagyobb tisztelettel kezelem a választást

Ezt azután jelentette ki, hogy Bazinban (Pezinok) leadta a szavazatát a lányai és a partnere társaságában. Bővebben...



17:47
Hodosban lankadt a választókedv

A dunaszerdahelyi járásbeli faluban az első körben sokkal nagyobb volt a választókedv, mint ma. Bővebben...



17:16
Táncra perdültek a romatelepen az emberek a választási urna körül

A választási komisszió tagjainak megjelenése igazán pozitív hatással volt az emberekre, az egyik házban táncra perdültek az otthoniak. Bővebben...



16:16
Silány választási kedv Nagymegyeren

Az első fordulós elnökválasztáshoz hasonlóan ma sem tolonganak a választani akarók Nagymegyeren. Bővebben...



15:46
Andrej Danko választói igazolvány segítségével szavazott

A házelnök az állandó lakhelyén kívül szavazott. Bővebben...



15:11
Gašparovič: Az új államfőnek kompromisszumokat kell keresnie

Az új köztársasági elnöknek vagy elnöknőnek kompromisszumokat kell keresnie - jelentette ki Ivan Gašparovič volt államfő, aki szombat délelőtt adta le szavazatát feleségével együtt Pozsonyban. Bővebben...



13:50
Pellegrini szavazott, most már jöhet némi kerti munka!

Bővebben...



11:47
Maroš Šefčovič abban bízik, hogy nemcsak Pozsonyban mennek el sokan szavazni

Bővebben...



11:42
Kiska leadta voksát, és üzent is

Bővebben...



10:59
10 ezer elítélt szavazhat, 17%-os volt a részvétel az első körben

2014-ben ennél jóval magasabb. Részletek...



10:00
Szavazhatnak az iskolában, amely járvány miatt zárva volt

A nagyszombati Komenský utcában található Ipari Szakközépiskola az elmúlt két napban járvány miatt zárva volt. Csütörtökön és pénteken elvégezték a szükséges járványellenes intézkedéseket, hogy hétfőn megkezdhessék a tanítást. Ez azért is fontos, mert a 7-es és 8-as szavazóhelyiség is ebben az iskolában kapott helyet, ezeket kifertőtlenítették, mielőtt megnyitották volna őket a választók előtt. Nagyszombat városa a weboldalán tájékoztatott minderről.



09:50
Már az első percekben szavaztak...

...a myjavai járásbali Chvojnica községben. "Rendszeresen részt veszek a választásokon, és mégha nem is törvényi, de erkölcsi kötelességünk a részvétel. Meggyőződésem, hogy aki nem vesz részt, annak később nincs joga kritizálni. Az én szemszögemből nem olyanok a második körbe bejutott jelöltek, akikre ne tudnék szavazni és úgy érzem, most először végre nem a kisebbik rosszra kell szavaznom" - jegyezte meg Angelika, az egyik első szavazó a faluban.



09:35
Van, aki Argentínából jött haza szavazni

Bővebben...



07:00
Megnyitottak a szavazóhelyiségek.


(parameter)