Előbb második lett, majd feladni kényszerült a futamot Michelisz

2015. szeptember 13. - 11:13 | Sport

Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője az első futamon a második helyen végzett, a másodikat sajnos föl kellett adnia.

Előbb második lett, majd feladni kényszerült a futamot Michelisz
Fotó: 24.hu

Michelisz Norbert a legjobb helyen jutott be az időmérő harmadik szakaszába, ahol a négy Citroen előtt végzett a legjobb idővel és így megszerezte a pole pozíciót. Ennek értelmében első futamon az első, a második futamon a 10. helyről indulhatott.

Első futam

Nem sikerült jól elkapnia a rajtot Michelisznek, így csak a második helyen tudott elfordulni az első kanyarban a magyar pilóta. A felvezető kör alatt jelezte rádión a csapatnak, hogy problémák vannak a Honda kuplungjával. Az olasz Gabrielele Tarquini szenzációs helyzetfelismerésének köszönhetően a hatodik helyről jött föl a harmadikra.

Michelisz végig ott loholt Lopez nyakán, de a leintésig nem sikerült visszaelőznie legnagyobb riválisát, így be kellett érnie az így is szenzációs második hellyel.

Második futam

Az első sorból Hugo Valente és Nicky Catsburg rajtolhatott. Mind a ketten rosszul indultak, ellenben Monteiro nagyon jól reagált és megszerezte a vezető pozíciót a francia Valente előtt, mögéje érkezett meg a korábbi világbajnok, Muller.

Micheliszt kilökte a marokkói Bennani, így az utolsó előtti helyre esett vissza, majd a kilencedik körben kiállásra kényszerült technikai okok miatt – a motor vészprogramba kapcsolt.

"Fantasztikus eredmény, hogy a nyári szünet után egyből dobogós helyezést szerzett Norbi és a Zengő Motorsport. A csapat sikerrel vette az új pálya kihívásait és Norbi ambíciótól hajtva magabiztosan szerzett értékes pontokat. Reméljük, hogy a ma látott lendület végigkíséri Norbit a következő futamok során a magyar szurkolók legnagyobb örömére" – mondta Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője.

A FIA WTCC mezőnye két hét múlva Sanghajban fog rajthoz állni.

24.hu

Címkék: Michelisz Norbert