Élőlánccal tiltakoznak a Magyar Tudományos Akadémia sorsáért aggódók Budapesten

2019. február 12. - 15:15 | Külföld

Az intézmény dolgozóiból alakult Akadémiai Dolgozók Fóruma által mozgósított MTA-alkalmazottak végül többszörös élőlánccal vették körbe kedden délután a Magyar Tudományos Akadémia épületét – írja a hvg.hu.

Élőlánccal tiltakoznak a Magyar Tudományos Akadémia sorsáért aggódók Budapesten
Fotó: hvg.hu

A tüntetéssel egyidőben tárgyal az MTA Elnöksége is, hogy eldöntsék, mit reagáljanak a kormány lépéseire. Lovász László, az MTA elnöke egy petíciót vett át a tüntetőktől, amelyben a kutatóhálózat egyben tartása melletti kiállást kérték tőle.

A Orbán-kormány korábban már elvonta az MTA első negyedéves költségvetésének egy részét, amitől az akadémia kutatóhálózata komoly anyagi gondba került.

Az MTA-tól elvont pénzekre pályázatot írtak ki, amire a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökénél a hónap végéig lehet pályázni. Bár korábban arról volt szó, hogy a kormány kezdeményezésére egy részletes átvilágítást követően fognak dönteni a kutatóhálózatot érintő esetleges átalakításokról, a miniszternek már most kész tervei vannak arra nézve, hogy hogyan filézné ki az akadémiát. hvg.hu

Magyarországon és világszerte is egyre több szervezet és testület áll ki az MTA mellett és vállal vele szolidaritást, miközben tiltakoznak a kormány tervei ellen.

Az intézmény dolgozóiból alakult Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) élőláncos tiltakozást szervezett a keddi elnökségi üléssel egyidőben az akadémia székházához, a budapesti eseményekkel egyidőben pedig Kolozsváron is tartanak egy flashmobot, Szegeden pedig egész napos szolidaritási akciót tartanak.

hvg.hu