Előrehozott választásokat akar az ellenzék!

2018. március 4. - 17:41 | Belföld

Andrej Kiska államfő vasárnap délutáni beszéde után az ellenzék kijelentette, előrehozott választásokat akarnak.

Előrehozott választásokat akar az ellenzék!

A köztársasági elnök vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta, két megoldást lát arra, hogy az országban uralkodó válságot megoldják: szerinte a kormány alapvető rekonstrukciójára vagy előrehozott választásokra van szükség.

Kiska nyilatkozata után közös álláspontot fogalmazott meg az ellenzék: SaS, az OĽaNO, és a Sme rodina előrehozott választásokat akar.

Richard Sulík, az SaS elnöke kedvezően értékelte, hogy Kiska végre bekapcsolódott a politikai válság megoldásába. A képviselő hozzátette, örömmel találkozik az államfővel, hogy megbeszéljék az ország jövőjét illető kérdéseket.

Az OĽaNO képviselője, Veronika Remišová szerint a társadalomnak új kezdetre van szüksége, a jelenlegi kormány pedig nem képes irányítani az országot.

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke is előrehozott választásokat akar, arra ugyanis nem lát esélyt, hogy Fico képes megreformálni a kormányt.


TASR/para