Először gyanúsítottak meg szlovák férfit azért, mert Ukrajnában harcol

2018. november 12. - 12:33 | Belföld

Megvan az első szlovák, aki a gyanú szerint egy szervezett fegyveres csoport tagjaként részt vett a csoport által folytatott harcokban Ukrajnában.

Először gyanúsítottak meg szlovák férfit azért, mert Ukrajnában harcol
Illusztráció

A gyanúsított Mário R.-t, ha beigazolódik a gyanú, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti. A rendőrség hétfőn adott tájékoztatást a közösségi hálón.

„Mário R. a gyanú szerint 2015 júliusától egészen mostanáig részt vett az oroszbarát szakadárok által létrehozott fegyveres csapatok harci tevékenységében a donyecki térségben, Donbasz régióban" – nyilatkozta a rendőrség.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nemzeti terrorellenes egységének nyomozója eljárást indított Mário R. ellen külföldi országban történő szervezett fegyveres harcokban való részvétel ügyében.

„Ez az első eset, hogy egy olyan szlovák állampolgár ellen indul eljárás, aki az ukrán háborús konfliktus harcaiban az ukrán hadsereggel szemben aktívan részt vett egy szervezett fegyveres csoport tagjaként" – tette hozzá a rendőrség.

A Kelet-Ukrajnában harcoló szlovák zsoldosokról írt korábban Denník N-en közzétett blogbejegyzésében Ján Benčík. Említést tett egy bizonyos Mária Reitmanról is, akit korábban már több alkalommal is elítéltek, és a bejegyzés közzététele után többször is megfenyegette. Reitman például közzétett a Facebookon egy fotót, amelyen egy töltény volt látható Benčík nevével, továbbá megírta egy posztban azt is, hogy Ružomberok közelében tartózkodik, és azzal viccelődött, hogy a Szentmáriai-víztározónál (Liptovská mara) fogják meggyilkolni a bloggert.

Benčík büntető feljelentést tett, Reitmant pedig körözték, de mivel nem tartózkodott az országban, a nyomozást leállították.

(Denník N/TASR)