Előzetes letartóztatásba kerültek a kényszerleszálló gépről szökni próbáló utasok

2021. november 9. - 15:28 | Külföld

Spanyolországban előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság tizenkét embert, akik egy Mallorca szigetén kényszerleszállást végrehajtó marokkói repülőgépről próbáltak megszökni négy napja - közölte az ABC című spanyol napilap kedden.

A tizenegy marokkói és egy palesztin állampolgárságú férfit egyebek mellett zendülés, közrend megzavarása és illegális bevándorlás támogatásának bűncselekményével gyanúsítják. A bíróság döntése értelmében óvadék ellenében sem helyezhetők szabadlábra.

A napilap beszámolója szerint a védelem a férfiak azonnali kiutasítását szorgalmazta Spanyolországból, de a bíróság az eset súlyosságára hivatkozva elutasította a kérvényt.

A spanyol hatóságok további tizenkét embert keresnek, akiknek sikerült megszökniük a sziget fővárosának repülőteréről.

Múlt pénteken az Air Arabia Casablancából Isztambulba tartó járata azért szakította meg útját Spanyolországban, mert egy cukorbetegnek mondott utas rosszul lett. Amíg a mentők lehozták a gépről az utast, addig húsz másik ember is kiszökött, és a kifutópályán elmenekült.

A rosszullétre panaszkodó utast őrizetbe vették, miután a kórházban megállapították róla, hogy csak szimulált. A 32 éves férfi ráadásul már szerepel a spanyol bűnügyi nyilvántartásban: a dél-spanyolországi Marbellában vették őrizetbe korábban hatóság elleni erőszak, valamint károkozás miatt.

A spanyol rendőrség tájékoztatása szerint a marokkói hatóságokkal közösen zajló nyomozás azt már kiderítette, hogy az akciót előre kitervelték. Bizonyítékot találtak rá, hogy egy Facebook-csoportban már júliusban felvázolták ennek tervét.


(MTI)