Elszabadul a pokol? Csütörtökön lezárják Dunaszerdahely központi körforgalmát!

2017. július 19. - 22:06 | Régió

Július 20-án, csütörtökön a kora reggeli órákban minden irányból lezárják Dunaszerdahely legforgalmasabb és legnagyobb körforgalmát.

Elszabadul a pokol? Csütörtökön lezárják Dunaszerdahely központi körforgalmát!
Fotó: Paraméter

Csallóköz központjának legfrekventáltabb kereszteződésében felújítási munkálatokat végeznek, minden irányban kivezető sávokat hoznak létre, hogy meggyorsítsák a személy- és tehergépkocsik haladását Galánta, Bős és Komárom irányába.

A dunaszerdahelyi Fő utca és a Galántai út metszéspontjában található kereszteződés teljes lezárása 3-4 hétig tart.

Ezután egy-egy irányból már megnyitják a körforgalmat – miközben tovább folyik a munka.

Az optimista becslés szerint a Csallóközi Vásár (szeptember 21.) idejére készül el az új, immár négy külön letérősávval rendelkező körforgalom.

Miért nem épült 12 éve letérősáv?

A jelenlegi körforgalom 2005 októberében váltotta régi, ’90-es években létrehozott, jelzőlámpás kereszteződést. Mivel az út már akkor is megyei tulajdonban volt, a felújítást Nagyszombat megye állta, és azt remélték tőle, hogy enyhíti a kritikus torlódásokat, amelyek akkoriban a kereszteződés környékén kialakultak.

2005 után a Dunaszerdahelyen áthaladó forgalom rohamléptekben növekedett, és bebizonyosodott:

hiba volt, hogy Nagyszombat megye 2005-ben nem épített letérősávokat a körforgalomba.

Egy-két éven belül újra dugók alakultak ki a kereszteződésben, és a probléma orvoslására mostanáig kellett várni.

Mivel a munkálatok költségeit a Nagyszombat Megyei Önkormányzat állja, Dunaszerdahely városa “csak” a kerékpárútra, a járdára, és a közvilágítás kíbővítésére fog költeni – 150 ezer eurót. A megye 2005-ben 6,8 millió koronát (225 ezer euró) költött az elhibázott körforgalom-létesítésre.

FIGYELEM: Jelentős korlátozások!

Mi lesz a városközpontban?

Mivel a körforgalmat teljesen lezárják, a gépkocsiforgalmat a környező utcákba terelik át.

Biztos, hogy nem lesz ilyen üres a Jilemnický utca a munkálatok idején (Fotó: Google Street View)

A Jilemnický utca, a Zöldfa utca, illetve a Kondé püspök utca irányába lehet majd kerülni, de nyilvánvalóan a környező utcákban is jelentősen növekedni fog a gépkocsiforgalom.

A Kondé püspök utcából csak a Jilemnický utca irányába lehet majd kihajtani (Fotó: Google Street View)

Ráadásul a Kondé püspök utcából kihajtva – a református templomnál – nem lehet majd balra, csak jobbra kanyarodni, így aki a múzeum vagy a rendőrség felé szeretné venni az irányt, annak a kisebbik körforgalomban kell megfordulnia.

A békés Zöldfa utca nyugalmát jelentős gépkocsiforgalom fogja megzavarni a következő egy hónapban (Fotó: Google Street View)

A lezárás természetesen nagyban befolyásolja a Dunaszerdahelyen eddig meg nem álló, csak áthaladó teherforgalmat is.

„A teherforgalmat az átépítés megkezdésétől a városon kívülre terelik, vagyis Csallóközkürt és Nagyudvarnok felé irányítják, Nagyabonyból pedig közvetlenül a 63-as útra terelik a kamionokat”

- áll Dunaszerdahely hivatalos weboldalán.

A Galánta irányából érkező teherautókat egyébként már Pozsonyeperjes és Dunatőkés között Vámosfalu irányába irányítják a kihelyezett ideiglenes táblák.

Azok a gépkocsivezetők, akik csak az áthaladás céljából jönnének Dunaszerdahely belvárosába, a nyári hónapokban válasszák a 63-as főutat Pozsony, illetve Komárom irányába – tanácsolja az önkormányzat.

A lezárás a tömegközlekedést is érinti

A dunaszerdahelyi SAD vezetője arról tájékoztatta a városi hírportált, hogy

• A városi buszjárat és a Tesco bevásárlóközpontba haladó járat a Galántai út (Szociális biztosító) elnevezésű megállóhelye az átalakítási munkálatok idejére megszűnik. A városközi járatok esetében ez a megálló átmenetileg a Galántai úton található Slovnaft benzinkúthoz lesz áthelyezve mindkét irányban, amely az eredeti megállótól kb. 100 méterre található.

• A Dunaszerdahelyre Kisudvarnok felől érkező buszok számára a belvárosi megálló a Dunaszerdahely - Városi Hivatal megállóval lesz helyettesítve.

Minden olvasónknak sok türelmet kívánunk, vezessenek óvatosan!

(parameter/db)