Elzavarták helyéről a cseh kormányfőt a Karlovy Vary-i filmfesztiválon

2016. július 6. - 11:52 | Kultúra

"Uram, kérem, álljon fel! Ez az én helyem" - ezt a mondatot címezte egy nő Bohuslav Sobotka cseh kormányfőnek kedden este Karlovy Vary filmszínházában néhány perccel a film vetítésének kezdete előtt.

A Novinky.cz hírportál tudósítósa szerint az ismeretlen nő a Teorie tygra (A tigris elmélete) című új cseh filmet szerette volna megtekinteni. Miután azonban bársonyszéke már foglalt volt, felszólította az ott ülő férfit, hogy engedje azt át neki, mert érvényes belépővel rendelkezik.

Bohuslav Sobotkát és feleségét, Olgát a rendezők ültették be a nézők közé röviddel a vetítés előtt, így a politikus nem tudhatta, hogy a hely már foglalt. A miniszterelnök először ellenkezett, szabadkozott, nem akart átülni, de végül igazat adott a jogait következetesen, erélyesen követelő nőnek és felállt, hogy átadja helyét. Ekkor léptek közbe a rendezők és gyorsan új helyeket biztosítottak a miniszterelnöki párnak. A tudósításból nem derül ki, hogy felismerte-e a hölgy a kormányfőt.

Karlovy Varyban a nemzetközi filmfesztiválon íratlan szabály, hogy mintegy öt perccel a vetítés előtt rendezők a szabadon maradt helyeket átadják más érdeklődőknek. Így került a cseh kormányfő és felesége is olyan helyre, amely mások által már foglalt volt.

"A filmfesztiválon demokrácia uralkodik. Itt mindenki egyenlő" - kommentálta lakonikusan az esetet újságírói érdeklődésre Jirí Bartoska, a filmszemle igazgatója.

(MTI)