Emberi maradványokra bukkant a bokrok között egy kutyát sétáltató férfi

Emberi csontokra bukkantak szombaton délelőtt Nyitra egy erdős részében – a maradványok már több mint egy éve ott lehettek.

Az emberi maradványokat egy kutyát sétáltató járókelő találta meg véletlenül a bokros, erdős részen. Először azt hitte, hogy kutyája állati csontot talált, de aztán meglátta az emberi koponyát is, ezért azonnal értesítette a rendőrséget.

A helyszínen férfiruhára emlékeztető maradványokat találtak, míg a cipők inkább arra utaltak, hogy az elhunyt nő lehetett. A rendőrség begyűjtött minden nyomot és bizonyítékot, egyelőre kutatják az illető személyazonosságát.

Előzetes megállapítások szerint a csontok több mint egy éve a helyszínen lehettek, vélhetően egy 40-50 év közötti személyről van szó. A halál okáról a boncolást követően tudhatnak meg többet.

A rendőrség a nyilvánosság segítségét kéri az azonosításban, halálokozás ügyében indítottak eljárást.


(noviny.sk)