Emberi maradványokra bukkantak a füleki vár területén

2020. július 9. - 07:57 | Régió

A füleki vár egész területére kiterjedő felújítási munkálatok részeként sor került egy régészeti feltárásra is, melynek során a szakemberek emberi maradványokra bukkantak. Erről Viktória Tittonová, a vármúzeum igazgatónője tájékoztatott szerdán.

Emberi maradványokra bukkantak a füleki vár területén
Fotó: TASR

„Az alsó vár területén emberi maradványokra bukkantunk. Nyitottunk egy régészeti szondát, és megállapítottuk, hogy legalább négy különböző ember csontvázáról van szó” – tájékoztatott Tittonová, hozzátéve: a leleteket további vizsgálatoknak vetik alá.

Az igazgatónő megjegyezte, hogy az idei turistaszezon március helyett július elején kezdődött, részben a koronaválság, részben a felújítási munkálatok miatt. „Az INTERREG határon átnyúló program keretében idén lecseréltük a Bebek bástya tetőszerkezetét. A napokban tetőt kapott az ágyúbástya is. A várba vezető kavicsos utat bazaltkővel raktuk ki” – sorolta az újításokat Tittonová.

Emellett kisebb projektek megvalósítására is sor került. A kulturális minisztérium támogatásával elérhetővé tették a középső várban elhelyezkedő ágyúállásokat, megyei dotációból pedig vízelvezető csatornákat létesítettek a középső vár területén, zárta az igazgatónő.


TASR