Emberségből jeles
A Facebookon fröcsögő, frusztrált szalonnácik hőzöngése ellenére úgy tűnik, mégsem érett meg a világ a pusztulásra, hiszen az ukrajnai menekültek felébresztették az emberekben szunnyadó szolidaritást.
Már a legutóbbi katasztrófa, a koronavírus-járvány felbukkanásának első hónapjaiban is példátlan mértékű összefogás és kölcsönös, össznépi segitségnyújtás jellemezte a szlovákiai lakosságot. Emlékezzünk csak vissza, mi volt két évvel ezelőtt: aki akkoriban éppen nem szájmaszkot varrt szakmányban, az a szomszéd néninek járt bevásárolni.
Most, amikor már közel negyedmillió ember menekült Szlovákiába a putyini agresszió miatt, egyre-másra arról hallunk, ki hogyan segíti a szerencsétlenül járt szomszédokat.
Van, aki „csak” pénzt küld a megsegítésükre, rengetegen gyűjtenek nekik élelmiszert és ruhát, mások – leporolva orosztudásukat – tolmácsnak jelentkeznek. Nem kevesen fogják a kisbuszukat vagy a családi autójukat, és (nem törődve az euró hetvenbe kerülő benzinnel) a keleti határról hozzák-viszik az Ukrajnából menekülőket. Sokan pedig saját házukba fogadnak be ukránokat.
Polgármesterünk néhány napja óvatlanul feltett az internetre egy kérést, hogy aki tud, hozzon a kultúrházba ruhát, játékot, tartós élelmiszert, mert a nagyteremben negyven háborús menekültet akarnak elszállásolni. Hétköznap délelőtt volt, a legtöbben munkában, iskolában. Mégis: nem egész két órával később le kellett állítani a gyűjtést, mert már nem tudták hová tenni a rengeteg adományt. Már csak az ágyak hiányoztak, ezeket újabb két óra alatt hordták össze a lakosok.
Az amúgy remek táncparkettel rendelkező helyi kultúrháznak a báli szezon lejártával üresen kongó nagyterme megtelt élettel. Az egyik lurkó pár nap múlva ott ünnepelte a hatodik szülinapját – persze, került torta és lufi is. Az egyik ukrán fiatalasszony egészséges lánygyermeknek adott életet – már érkezett is a rengeteg pelenka és gyerekkelengye.
Kinézek az udvarra, miért ugat a kutyánk. Kiderült, a háromgyermekes szomszéd család is befogadott egy fiatal ukrán nőt, ő telefonál naphosszat a teraszon.
Nem értem, mit kérdez az otthon maradottaktól, és szerencsére nem hallom, miről számolnak be neki a családtagjai. Azt is csak sejtem, mit mond nekik: hogy milyen csodálatos ez a hely, és micsoda emberek laknak ebben az országban.
