Emelkedik a Nobel-díjasok pénzjutalma

2020. szeptember 24. - 11:12 | Tech

Kategóriánként a korábbinál egymillió koronával több, kereken 10 millió svéd korona pénzjutalmat kapnak idén a Nobel-díjasok - közölte a Nobel-alapítvány vezetője egy csütörtökön megjelent lapinterjúban.

A díjjal járó pénzjutalom összegének emelését az tette lehetővé, hogy elmúlt években sikerült megerősíteni az alapítvány pénzügyeit - mondta el Lars Heikensten a Dagens Industri című svéd lapnak.

Az alapítvány tőkéje 2012 eleje óta hárommilliárd koronáról mára 4,6 milliárd koronára emelkedett - közölte az igazgató.

A dinamit feltalálója, Alfred Nobel 31 millió koronát - mai pénzben 1,6 milliárd koronát - hagyott hátra az 1901 óta odaítélt díjakra.

A pénzjutalom összege az idők során változott, 150 ezer koronával indult, és 1981-ben emelkedett egymillió koronára. Az összeg ugrásszerűen nőtt az 1980-90-es években, míg 2000-re el nem érte a 9 millió, egy évvel később pedig a 10 millió koronát.

A 2008/09-es pénzügyi válság nyomán azonban 2012-ben kénytelenek voltak 8 millió koronára csökkenteni a pénzjutalmat, amely csak 2017-ben nőtt újra 9 millió koronára.

A Nobel-díjakat idén október 5. és 12. között jelentik be Stockholmban, illetve Oslóban.

(MTI)

Címkék: Nobel-díj