Emlékpadot kap Tilajčík Imi Dunaszerdahelyen

2018. június 21. - 17:58 | Régió

A kezdeményező, Hodossy Gyula, a Vámbéry Polgári Társulás elnöke szavai szerint a jövőben több dunaszerdahelyi személyiségről is megemlékezhetnek ilyen módon.

Emlékpadot kap Tilajčík Imi Dunaszerdahelyen
Tilajčík Imi - Archív felvétel

Hodossy a februárban elhunyt Tilajčík Imi emlékére hétfőn megtartott koncert során ejtett szót az emlékpad ötletéről. „A kultúrház előtti parkban lévő padok közül alakítanánk át az egyiket, Lipcsey György tervei alapján. Az elképzelés szerint bronzból és márványból készülne az emlékmű. A padon lenne elhelyezve egy bronzgitár, rajta egy idézettel Imitől, mellette pedig egy kőtábla emlékeztetne arra, ki is volt ő” – fejtette ki.

Ez azonban csak a kezdet, Hodossy Gyula ugyanis elmondása szerint felkereste a polgármestert, és megegyeztek abban, hogy kialakítanák a dunaszerdahelyi személyiségek sétányát, ehhez pedig szintén Lipcsey György készíthet egy névtáblát. „Megpróbálnánk a jövőben ilyen módon több padot is átalakítani, és ezáltal belakni azt a parkot. Azt gondolom, fontos az újkori Szerdahely történetében azokról a személyiségekről beszélni és emléket állítani nekik, akik nagyon sokat tettek a városért. Imi padjával egy sorozatot indíthatnánk el” – fogalmazott.

Az emlékpad költségeit nyilvános gyűjtés útján fedezik, akinek módja van rá, hozzájárulhat a Vámbéry PT számlaszámán (SK64 1111 0000 0066 1581 4024). Egyelőre nem ismert az emlékpad felavatásának időpontja, a tervek szerint azonban ünnepélyes keretet kölcsönöznek majd neki.

(SzT)