Emlékszik még, mennyit keresett 30 éve?

2023. október 23. - 11:16 | Belföld

Az önálló Szlovákia harmincéves történetében a nominálbérek 2,2 és 18,4% közti mértékben nőttek évente, a reálbérek viszont ennél ingadozóbak voltak, hétszer is csökkentek. A második legnagyobb mértékben, 4,5%-kal például épp tavaly.

Emlékszik még, mennyit keresett 30 éve?
Akkor még ilyesmiket osztogattak - egy szlovák ezer koronás bankó (Fotó: Flickr)

A Statisztikai Hivatal adatai szerint a szlovákiai bruttó bérek 2018-ban érték el az 1000 eurót. Az önálló Szlovákia első évében, 1993-ban viszont ez még csak 179 eurónak megfelelő korona volt, majd fokozatosan érte el a mai 1300 euró feletti szintet.

"A piacgazdaságra való áttérés utáni első tíz évben a nominálbérek emelkedése általában kétjegyű százalékot tett ki évente. Később az emelkedés már nem volt ilyen nagy mértékű. A bérdinamika 2000-re fokozatosan 6,5%-ra csökkent" - árulta el Ivan Chrappa, a Statisztikai Hivatal foglalkoztatási és oktatásügyi statisztikákkal foglalkozó részlegének vezetője.

A bérek ilyen szintű növekedését ezután a világgazdasági válság vágta meg ismét jelentősebben, addig 7-9%- közti mértékben nőttek. 2008-ban a felére csökkent, 2011-re pedig már csak 2,2%-os volt. Az ezt követő két évben 2,4%-ot tett ki, majd a hazai kereslettel erősödő gazdaságnak köszönhetően 2014-ben elérte ismét a 4,1%-ot, majd néhány évig 3% körül mozgott, mígnem 2019-ben 7,8%-ra ugrott. 2018-ban elérte az 1013 eurós szintet.

Ezután fokozatosan ismét lassulni kezdett, 2020-ban pedig a világjárvány a felére csökkentette az emelkedést. Chrappa emlékeztetett arra, hogy ekkor történt meg egyedüli alkalommal, hogy az egyik, a második negyedévben csökkent a nominálbérek mértéke, mégpedig 1,2%-kal. Ezt eredményezte szerinte, hogy a világjárvány miatt minden bezárt, a nyitva lévő boltok kisebb megrendelésekkel dolgoztak, sokan táppénzen éltek. Ezután a munkahelymegtartó állami támogatások révén a bérek emelkedése is helyreállt.

2021-ben az első negyedévi 3,5%-os emelkedés után aztán a második negyedévben 10,5%-kal nőttek a bérek, ami a legmagasabb szintű emelkedést jelentette egyetlen negyedév alatt 2004 óta. Chrappa figyelmeztet, hogy ha viszont ezt az emelkedést megtisztítanánk a pandémia okozta hatásoktól, akkor csupán 2,5%-ot tenne ki.

A pozitív dinamika minden ágazatban megjelent, Chrappa szerint viszont leginnkább a vendéglátóiparban, elszállásolásban, szórakoztatóiparban, művészetek területén érezhették meg, amelyeket leginkább sújtottak a járványintézkedések.

Az idei év első két negyedévében az emelkedés ismét megközelítette a 10%-ot, miközben ilyesmi utoljára 2005-ben fordult elő.

Ha a nominálbérek emelkedésére rávetítjük az inflációt, akkor jutunk a reálbérekig, tehát hogy egy adott fogyasztói kosárra mennyivel többet vagy kevesebbet kell áldoznunk egy adott évben. Szlovákiában a reálbérek is javarészt emelkedtek, a legnagyobb mértékben 1996-ban, 1997-ben, 2005-ben és 2002-ben. Hét olyan évünk is volt viszont, amikor csökkentek, a legsúlyosabban 2000-ben, 2022-ben 1993-ban és 2009-ben.

Az önálló Szlovákia megalakulása után csökkentek a reálbérek, de leginkább a tervgazdaságról a piacgazdaságra való áttérés költségei miatt, aztán a gazdasági növekedés beindulhatott és ez egészen az 1999-2000-es évekig kitartott, majd gyakorlatilag 2010-ig ismét fellendülés következett, kivéve a 2003-as esztendőt, amikor jelentősebben feloldották az árszabályozást bizonyos ágazatokban, 2008 végétől pedig a gazdasági válság miatt csökkentek a reálbérek.

(TASR)