Én mindig gyilkos vagyok, és a végén általában meghalok - vallja Tóbisz Titusz operaénekes, aki leginkább kőkemény thrillerekben dalol

2022. július 17. - 19:39 | Kultúra

Tóbisz Titusz rimaszombati operaénekes pályafutása során kipróbálta már a népdalt, a rockot, a musicalt és az operettet is. Jelenleg a Kassai Állami Színház szólistája. A Gombaszögi Nyári Tábor paraméteres műsorának vendégeként először megvillantotta énektudását, és csak azt követően adott interjút.

Én mindig gyilkos vagyok, és a végén általában meghalok - vallja Tóbisz Titusz  operaénekes, aki leginkább kőkemény thrillerekben dalol
Fotó: Szinghoffer Mátyás

Nem nehéz átváltani énekből prózába?

Egyáltalán nem, mert a próza meg az ének összetartozik. Csak hát valamikor régen, mikor még nem voltak mikrofonok, akkor az emberek rájöttek arra, hogy a beszédhang nem visz olyan messze, mint az ének. Aztán az antik színházban az emberek egyszerűen megtanultak énekelni, hogy azokban a nagy amfiteátrumokban lehessen előadást tartani.

Az opera nem igazán fesztiválozós, táborozós műfaj, mégis, amikor itt elkezdtél énekelni, akkor sokan megálltak, hátrafordultak és hitetlenkedve nézték, hogy honnan, kiből jön ez a hang. Te figyeled az emberek reakcióit éneklés közben? Mondjuk, hogy ha épp nem világít a szemedbe egy hatalmas reflektor.

Hát nem mindig nézünk a publikum szemébe, de most igyekeztem valakivel felvenni a kontaktust, hogy feloldjam a kínos helyzetet. Mármint azt, hogy tulajdonképpen mit is keresék én itt, merthogy tényleg az van, hogy az opera nem passzol az ilyen helyszínhez. A mai fiatalság azt hiheti, hogy az opera valami túl fennkölt, valami szirupos, valamilyen sznob dolog, pedig az ellenkezője az igaz. Azok az operák, amit én énekelek, mind kőkemény thriller.

Jól értem, thriller? Rémregény?

Igen, az.

Mert mindig gyilkosság történik benne?

Én mindig gyilkos vagyok vagy legalább is belezuhanok a saját tragédiámba és…

Aztán valószínűleg te is meghalsz...

És a végén általában meghalok, igen. Az Othello, a Bajazzók, a trubadúr, ezek mind olyan szerepek, aminek a végén a hősünk a hősiesség és a szerelemnek az oltárán feláldozza magát. Amikor én először meghallottam az operát és amikor megtetszett, akkor én még kőkemény death metal énekes voltam. Sőt, úgy kéne mondani, hogy trash, death és doom metal, ilyen igazi heavy metalos, hörgős énekléssel. És amikor meghallgattam az Othello operát, akkor azt éreztem, hogy az sokkal keményebb metál. Teljesen horrorisztikus thriller és a zenéje gyönyörű meg csúnya is egyben, ami engem mindig vonzott. Nyilván, hogyha ránéztek az arcomra, sejtitek, hogy miért.

Hogyha visszaemlékszel ezekre a rockos, death metálos időkre, akkor mi a véleményed az akkori Tóbisz Titusz énekművészetéről?

Hát én a mai énekművészetemről is viszonylag rossz a véleménnyel vagyok, de ebből élek és szeretem is ezt csinálni. Annak idején meg, rockénekes koromban mindenkit megpróbáltunk lekopírozni és általában nagyon kínos volt. Vagy inkább vicces.

A mostani művészeteddel sem vagy igazán kibékülve? Nem szereted hallgatni a saját hangodat?

Az operaéneklés és a popéneklés között az is a nagy különbség, hogy én nem hallom vissza a reál hangot, az operában nincsen erősítés, nem énekelsz mikrofonba. Ott egy térben énekelsz, ahol egy zenekart még át kell énekelned, át kell törnöd a hangfalat, azt a hangburkot amit előtted képez az a zenekar, tehát a hangnak egy egésszen más minőségben kell folynia, mint egy popénekesnél. Amikor a saját hangomat hallom, akkor egy kicsit irtózom, de nem is az a végtermék, amit én kieresztek a számon.

Egy jó akusztikában, akár egy templomban, egy barlangban, vagy kőfalak között nagyon jól tud megszólalni az operahang. Nem viccből van az, hogy bármelyik olasz városban szoktak az utcán énekelni, mert ott jól szól. Vagy az is nagyon jól szól, hogyha a gondolán énekli valaki, mert ott van egy meder és az viszi a hangot, tehát az nagyon ki van találva.

Hogyan és minek a hatására jutott az eszedbe, hogy operaénekes legyél?

Pontosan emlékszem rá, hogy hogyan hatott rám három magyar énekes hangja. Ezek között nincs Zámbó Jimmy, hanem inkább Deák Bill Gyula, Vikidál Gyula, meg Varga Miklós. Ha ők hárman énekeltek, akkor érezni lehetett valami őserőt, valami különleges hangzást. Közülük aztán Vikidál kiadott egy olyan szólólemezt, amiben operát is énekelni. Az most mindegy, hogy az nem sikerült neki, de ez engem teljesen megfogott. Ennek hatására elkezdtem áriákat hallgatni tizenévesen. Addig azt élveztem, ahogy a Faith No More énekese, vagy a Metallica énekese vagy a Slayer ordibál vagy főleg Bruce Dickinson, de hát amit ezek az operaénekesek leművelnek, hát az nem normális.

Persze, nem a slágeráriákról beszélek, hanem olyan áriákról, amik igazán drámaiak. Amilyenek a Bajazzókba vannak, vagy az Othellóban, vagy a Valkűrben, az mind szétroncsolja minden metálos ideálodat. Meghallgatsz egy kőkemény operát, az hatalmas erő, hatalmas rezgés, hatalmas vibráció.

Ezeket a nagy példaképeket említetted, aztán meg is adatott neked, hogy Varga Miklóssal együtt énekelj egy rockoperában, sőt ebben még Nagy Feró is szerepelt. Ez mi is volt?

Amikor 19 éves voltam, a füleki gimnáziumból elmentem felvételizni egy magyarországi suliba, és később szerepet kaptam Illés Lajos utolsó rockoperájában, A Betlehem csillaga címűben, amelyikben Varga Miklós, Dörner György, Nagy Feró és Szvorák Kati is énekeltek. Ez erősített meg abban, hogy elköteleződjek az opera mellett. Korábban nagyon szerettem a népzenét, viszont aztán, amikor serdülő lettem, akkor jött a big beat, sőt még trubadúr iskola is.

Itt trubadúrokat képeznek vagy pedig operaénekeseket?

Ez egy trubadúr iskola volt, kifejezetten arra tanítottak minket, hogy írjunk verseket, és zenésítsük meg őket. Nagyon szerettem ezt az iskolát, és a budapesti lét megtanított az életre, mert emellett dolgoztam is, bútor, meg páncélszekrényeket szállítottam.

Rád nézve ezt könnyem elhisszük…

...majd elvittek katonának és aztán később valahogy felvettek konzervatóriumba is. Emellett a rockzenekarommal koncerteztem Kassán, és egyszer a Thália színházból egy rendező meglátott engem és azt mondta, hogy játszhatnám a Sir khant a Dzsungel könyvébe, mert szükségük van egy csúnya fejű emberre, aki azt a szerepet el tudná énekelni. Így lettem aztán színész…

És így lettél falkavezér a színpadon. Hogy érezted ott magad?

Bármennyire is furcsa, én az a típusú ember vagyok, aki a színpadi létet nem érzem művészetnek, hanem egy munkának, persze jó értelemben. Úgy szeretek bemenni a színházba, hogy én munkába megyek és dolgozni akarok, szét akarom szaggatni a falakat, és amikor elkezdhettem játszani musicalekben vagy színdarabokban, akkor éreztem úgy, hogy igen, ez az a hely, ahol én dolgozni akarok. De innen aztán még 20 évig kellett keresnem az utat…

Eléggé kacskaringós volt ez az út. Ami a hangodat illeti, mit gondolsz, az egy isteni ajándék?

Egy operaénekesnek három órán keresztül kell tudnia énekelni. Ez olyan mint egy maraton, vagy olyan mint egy bokszolónál 12 menetet lehúzni. Az nem X-faktor, hogy valaki kimegy, 3 percet ordibál és aztán vége, mert az operába kimész a színpadra és az első ária, amit énekelsz az lehet akár 8 perc is, mondjuk egy Wagner operában és annyira nehéz, hogy be kell tudni osztani az erőt. És ennek a begyakorlása éveken keresztül folyik. Szerintem az adottság nem a hangban rejlik, hangja mindenkinek van.

Az operaénekesnek van hangja, de 25 évig tanul énekelni. Még Pavarotti is 20-25 évig tanulta a műfajt és akkor az emberek hajlamosak azt hinni, hogy Pavarottinak istenadta hangja van. Hát persze, istenadta hangja van, amire vagy 20 évet rágyúrt és….

De ezzel nem azt akarod mondani, hogy bárkiből lehet operaénekes?

Bárkiből lehet maratonfutó? Lehet. Azt, hogy milyen operaénekes meg mekkora szerepeket játszik az egy másik dolog, de önmagában operaénekes lehetne akárki, akinek van hallása és a hangszalagjai terén van egy kis adottsága, ráadásul nem reked be egy kis énekléstől. Amikor az ember ezt gyakorolja, akkor az tudatos cselekmény, de aztán, amikor fellép, akkor az csak annyira tudatos, hogy lebírja énekelni az előadást. Mert tényleg az van, hogy ha nem énekelsz jó minőségben vagy technikában, akkor az első fél óra után vége van. Például ha nem alszik az ember, akkor nem tudja elénekelni a szerepet. Általában a kevés alvás az, ami legrosszabb lehet.

Hogy készülsz a fellépéseidre? Mennyit gyakorolsz előtte?

Egy szerepre két évet készülök

És persze előtte még huszat. De ha mondjuk péntek este van egy fellépésed a Kassai Nemzeti Színházban, akkor hogyan néz ki a pénteki napod, vagy mondjuk a csütörtöki?

Én olyan fajta énekes vagyok, aki nagyon szeret előtte készülődni. Minden nap éneklek előtte egy-két nappal és mondjuk a nagy előadás előtt szeretek csendben lenni. Nem akarom azt mondani, hogy kussolni, de teljesen csendben lenni, hangszünetet tartani egy napot. Viszont előtte kőkeményen éneklek. Minden előadás előtt szeretem megterhelni úgymond az egész rendszert és amikor kezdődik az előadás, akkor szeretek szűz hanggal nyitni. Azt szeretem, ha reggel felkelek és belekóstolok a hangomba és érzem, hogy ezt akkor még hagyjuk. Aztán a hang felébreszti önmagát. Nálam ez úgy van, ha mondjuk hétkor kezdődik az előadás, akkor olyan háromkor jelentkezik a hangom, mert addig szinte olyan, mint akárkié.

Hogyan jelentkezik a hangod?

Megszólal bennem az adrenalin, az izgalom, de pozitív értelemben. Egy rezgés, egy bizsergés, ami már el kezd harangozni az esti előadásig. És aztán marhahúst eszek, mert az Isten úgy tart a tenyerén, hogy most csak nagy szerepeket játszok, ezért olyat kell ennem, ami kitart bennem. Mondjuk az előadás előtt két - három órával eszek utoljára, és utána már csak a második szünetben, egy banánt.

És mit iszol mondjuk előtte?

Hideg vizet.

Az nem árt a hangodnak?

Jeges vizet iszok előadás közben, de az elején én sem tudtam, hogy ez jó. Bár azt szokták mondani, hogy azt nem szabad, meg ilyenek. De ez nem igaz. Az előadásokra jeges vizet viszek termoszban, de a fellépés előtt már nem iszok sokat, hogy legyen tér a hasban. Aztán ha előadás közben, mikor van egy kis idő, hogy kiugorjak, akkor gargalizálok vagy iszok egy kevés hideg vizet. Úgy tudom, hogy Pavarotti is ezt csinálta és ő még fagyival is kombinálta.

És mi a rossz? Mi árt a hangodnak? Mit nem szabad?

A sok felesleges duma, az nagyon árt. A sör az jó, az nagyon jó, de nem előtte, hanem ha az ember keményen énekel és minden éneklés után behajít két sört, az biztos, hogy jó. Száz százalék, hogy jó.

Gyerekeidnek mit szoktál énekelni otthon?

Altatódalokat.

És milyen hangerővel?

Az operát a fiam utálja. Amikor koncertre készülök, ha otthon meghallja, hogy próbálok két hangot énekelni, akkor egyszerűen elmenekül, ordít rám, ne csináld már apu.

Szóval altatót?

Igen. Nagyon szeretem a 100 Folk Celsiust, meg Gryllusékat és a Kalákát, szerintem földöntúli, éteri dolgok ezek.

Nem csalódás, hogy a fiad nem szereti az operát?

Trisztán fiam még fiatal. Szoktam mondani, hogy az opera olyan, mint a vörösbor. Ugye, elkezdik a tizenévesek inni a csucsot, aztán jön a sör. És mikor az ember 30 éves lesz, elkezdi érezni a száraz vörösbor ízét is, de addig nem is tudja, hogy mi az. Azt mondja, hogy savanyú. De hát a jó opera is savanyú és az is Olaszországból jön, mint a jó bor. Ezért szoktam ezt mondani, hogy amíg kiforr benned ez az érzés, hogy legyél elég szenzitív erre a másik világra. Hogy ha odafigyelsz, akkor a hangjegyek között el van rejtve az a másik világ. Nem akarom azt mondani, hogy túlvilág, mert az olyan presseri, tudjátok a padlás, nem túlvilág, ahol a halottak vannak, hanem egy másik világ, egy másik dimenzió. Ha a gyerekeknek eljátszod a Padlást, akkor valami megmozdul bennük, megértenek valamit.

Milyen zenét hallgatsz a szabadidődben?

Mindenféle zenét hallgatok, szoktam néha operát is hallgatni, de szerintem az a legritkább. Nagyon szeretem a régi rockslágereket, például ma reggel a fiam bekapcsolta a Final countdownt. Ez régen sziruposnak számított. Valamikor nem is hallgattam meg, büszkeségből, most már azért beteszem és ez sem rossz. De nagyon szeretem a folkzenét. Ha hosszú úton vagyok, akkor nagyon szeretem a countryt, és ha azt hallgatom, attól megnyugszom.

A trubadúr iskolában tanultakat kamatoztatod még? Előveszed néha a gitárt és saját dalokat is énekelsz?

Van egy rakás dalom, de ezeket már egyre ritkábban éneklem, ám nem mondtam le arról a tervemről, hogy majd egyszer kiadom, gitáros kísérettel.

Szerinted hogyan lehetne közelebb hozni az operát a fiatalokhoz? Miért menjünk operába?

Mindenképpen azt javaslom, hogy ha operába mennének a fiatalok, akkor válasszanak olyan előadást, ami alapból jó. Például a Bajazzókat, ami rövid, másfél óra az egész, és rengeteg féle hangszín megtalálható benne. Mind orchestrális szempontból, mind énekstílusilag. Van benne gyerekopera, kórus is egy kicsit, és egészen elmegy a thrillerig is, amit már említettem. Mondjuk olyan serdülőknek már ajánlhatom, akik át tudják érezni a szenvedélyt és a szerelmet.

(Juhász László/para)