A Szlovák Villamos Művek hiába lobbizott, a képviselők csak enyhe finomítást fogadtak el.
A Szlovák Villamos Művek hiába lobbizott, a képviselők csak enyhe finomítást fogadtak el.
Szlovákia évről évre több szemetet termel. Ennek legnagyobb része lerakókon végzi.
A találkozót a Smer elnöke kezdeményezte.
Kulcsfontosságú ágazatokról van szó.
"Az energiaárak már most is szélsőségesen magasak, ennek oka pedig az, amit Putyin művel."
Amerika szerint a kelet-európai államok energetikai függetlensége a demokráciát szolgálja.
Augusztus 23-án, csütörtökön délután 3 órától lehet pályázni.
Európa mostanra kétszer annyit tesz Ukrajnáért, mint az Egyesült Államok.
A török elnök 2017 óta először látogatott el a görög fővárosba.
Orbán Viktor rendszere egyre negatívabb példa, legalábbis a szlovák ellenzék számára.
Felidézte az mRNS-kutatás legfontosabb mérföldköveit, azt is amikor az mRNS-t felfedezték.
A Szent Szófia-székesegyház melletti tér fáján fölkapcsolták a díszkivilágítást.
Benjamin Zephaniah-nál nyolc héttel ezelőtt diagnosztizálták az agydaganatot.
Az ilyen esetek megelőzése érdekében össztársadalmi szinten kell foglalkozni a problémával
Kedves nyugdíjasok, a Pellegrini által megígért plusz nyugdíjat nem a kormánytól kapjátok.
Szlovákia vezetője formában van, a gyerekek nagy bánatára.
A cseh űrhajós űrutazásának költségei mintegy 60 millió dollárt tennének ki
Az ügyet azonnal a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) vette át.
Fontos, hogy mindenki legyen különösen óvatos az utakon.