Engedélyre és üzemeltetőre vár az új röntgen Nagymegyeren

2019. december 9. - 07:11 | Régió

Karnyújtásnyira van Nagymegyer városa attól, hogy üzembe helyezzék az idén újonnan vásárolt röntgenberendezést a rendelőintézet épületében.

Engedélyre és üzemeltetőre vár az új röntgen Nagymegyeren
Fotók: Cséfalvay Á. András

Mióta Holényi Gergő bő egy évvel ezelőtt polgármester lett, majdnem minden képviselő-testületi ülés témája volt a régi röntgenberendezés, melyet a városvezetés használtan vásárolt a nyitrai kórháztól. Ebben a témában gyakorta feszült egymásnak nyilvánosan is a mostani polgármester elődjével, Lojkovič Sámuellel, aki értelemszerűen védte saját döntését, mely a városnak mintegy 25 ezer eurójába került.

Holényi a kezdetektől fogva hangsúlyozta, hogy a város nem kezdheti el használni azt a berendezést, mivel egyáltalán nem képvisel a mai kor követelményeinek megfelelő színvonalat, és tulajdonképpen használhatatlan. „Ez a legelső digitális röntgenberendezések egyike, amit Oroszországban gyártottak. Azon voltam, és továbbra is azon vagyok, hogy a nyitrai kórház vegye vissza. Ők erre nem voltak hajlandóak, az előző városvezetéssel kötött szerződésükre hivatkoztak” – fogalmazott.

Hozzátette, nem hinné, hogy Nagymegyernek elégséges volna egy olyan, 15-16 éves berendezés, amelyet már a zobori kórház is használtan vásárolt, majd több mint 10 éven keresztül igénybe vett, napi 150-360 röntgenképet készítve.

„Miután már használhatatlan volt, leszerelték. Tudomásom van róla, hogy több cégnek is felajánlották, egynek például 6 ezer euróért alkatrésznek, de nem kellett senkinek” – szögezte le. Mivel a kórház nem hajlandó visszavásárolni, Holényi bírósági pert helyezett kilátásba.

Az új berendezés nagyságrendekkel többe került, de teljesen más színvonalat is képvisel.

„Összesen 180 ezer eurót költöttünk rá. Ebből 130 ezer eurós tételt tesz ki maga a berendezés, előhívóval, kazettákkal, faxrendszerrel. A biztosító és a kórház felé is tárolni tudjuk a képeket, és el tudjuk küldeni a megfelelő formátumban. Ebben minden új” – emlékeztetett.

Megvalósult a poliklinikán 100 megabites internetkapcsolatot létesítése, hogy a lehető legerősebb internetes kapcsolat jöjjön létre az orvosok és a biztosítók között, emellett kiépült egy belső rendszer, melyen keresztül az orvosok el tudják majd érni a röntgenképeket a pácienseikről.

Közel 44 ezer eurót tett ki annak a helyiségnek az átalakítása, amelyben a röntgent használni fogják. Ebből Holényi elmondása szerint nem tervezett kiadásként 6 ezer euróba került az új antisztatikus padló.

„Ezzel azért nem számoltunk, mert amikor az elején lemérettük, 8 ohm volt az ellenállása, csakhogy a munkálatok során kiderült, hogy ez nem érvényes a padló radiátor felőli részére, amelynek nagy része el volt rohadva, és újra kellett építenünk” – húzta alá.

A képviselő-testület ugyanakkor erre a célra egy korábbi határozatával 200 ezer eurót irányzott elő, így ezzel együtt is több mint 20 ezret tesz ki a megtakarítás.

A röntgent október közepén szerelték össze, a hónap második felében pedig megkezdődött a tesztelése. A polgármester ennek kapcsán kifejtette, hogy az illetékes radiológiai hivatalnak 60 napja van a használatba vételhez szükséges engedély kiadására, mindeközben pedig folyamatban vannak a tárgyalások a röntgen jövőbeli üzemeltetéséről. Holényi közölte, erre hivatalos levélben kérte fel a dunaszerdahelyi kórházat is üzemeltető Svet zdravia hálózatot, erre azonban egyelőre nem érkezett válasz. Megoldás lehet e tekintetben a próbaüzem, ám ha a dunaszerdahelyi kórház nem hajlandó erre, akkor Holényi szerint jogi úton igyekszenek majd visszaszerezni a nagymegyeri poliklinikától 2008-ban delimitált krediteket, és Nagymegyer városa vagy maga fogja működtetni, vagy privát orvosokkal oldja meg azt.

(SzT)