Engedett a Smer, mutatjuk, mennyi lehet a nyugdíjkorhatár maximuma

2018. május 24. - 15:02 | Belföld

A Smer eredetileg 65 évet szeretett volna bevezetni a férfiaknál. A javaslatukat pénteken mutatják be, a törvény elfogadásához alkotmányos többség kell a parlamentben. Vagyis az ellenzék is.

Engedett a Smer, mutatjuk, mennyi lehet a nyugdíjkorhatár maximuma
Robert Fico (Fotó: TASR)

A Smer az SNS-nek és ellenzéki képviselőknek engedve letett arról, hogy 65 évben szabja meg a férfiakra vonatkozó nyugdíjkorhatár plafonját. Robert Fico közölte, hogy a férfiak esetében 64 év lesz ez a maximum, a nők esetében pedig egyelőre általánosan fogalmaz a törvény, alacsonyabb korhatárral számolnak.

Fico csütörtöki sajtótájékoztatóján figyelmeztetett arra, hogy a jelenleg érvényes jogszabály szerint automatizált a nyugdíjkorhatár kiszámítása, és évről évre emelkedik, nincs viszont felső határa, így idővel túl magas lehet.

Mivel alkotmánytörvényről van szó, Fico emlékeztetett, hogy szükség van az ellenzéki szavazatokra is, éppen ezért engedtek a 65 évből.

A felső határ bevezetéséhez a kezdetektől negatívan viszonyult a Híd munkaügyi államtitkára, Ivan Švejna. Fico ezt tudomásul veszi, de oda is szúrt neki, azt kérte, ő is vegye tudomásul a Smer álláspontját, "amely inkább emberi, minthogy pénzügyi vagy gazdasági szempontokat tartana szem előtt".

Fico leszögezte, hogy a nők terén még tanácskozások folynak, hogy mennyi legyen a végleges nyugdíjkorhatár, és hogy azt mi határozza meg: a gyerekek száma, netán pusztán a nők és férfiak közti különbségek, amit viszont szerinte az EU nem nézne jó szemmel.

A jogszabály jelenlegi formájában tartalmaz egy általános megfogalmazást a gyermeknevelés követelményéről is. Azt még a későbbi parlamenti olvasatok során tervezik definiálni, hogy mit is értenek pontosan a felnevelt gyermek alatt.

A Smer elnöke közölte, hogy számításaik szerint 2070-75-ig a 65-ös nyugdíjkorhatár 80 milliárd eurós terhet jelenthet a költségvetésnek, 64 év esetén viszont ez az összeg várhatóan magasabb.

(TASR)