Ennek lőttek!

Buchlovics Péter | 2016. március 15. - 16:39 | Vélemény

Simonon kívül nem távozik más – mondja a sajtónak Bugár Béla épp azokban a percekben, amikor ezeket a sorokat írom, és ez a mondata épp olyan hazug, mentegetőzően relativizáló, mint minden szava azóta, hogy meglépték, amit megléptek.

Ennek lőttek!
A kormányhivatalban, érkezési sorrendben: Bugár Béla, Solymos László, Lucia Žitňaská - sme.sk

Nem, semmi sem menti azt, amit szombaton elkövettek. Most pedig, Simon Zsolt de facto távozása után pedig csak felgyorsul a Híd széthullása.

Ugyanis, bármit is mondjon a maga és pártja mentségére ezek után Bugár, bármit is harcoljon ki Ficónál és az SNS-nél, ami egyébként egyenlő lesz a semmivel, (Procházkát és pártját hagyjuk, mert öt sort se érnek, írásban sem), tehát bármi lesz is ezek után, a Hídnak vége.

Sőt, akkor is vége lenne előbb-utóbb, ha valamiféle isteni csoda folytán Bélának igaza lenne és négy évig itt dél-szlovákiai gazdasági sikertörténet, továbbá nemzetiségi-kulturális Kánaán valósulna meg. Nem, még akkor is tökéletes az öngyilkosság,

Ugyanis, most már a kutya se hisz neki és a Hídnak sem, a Smer-t és az SNS-t kivéve. Pont azok, akiktől minden normális ember okádik, és akik – hiába úgymond rendszeren belül elhelyezkedő pártok -, sokszor semmiben sem különböznek a pestisesnek számító Kotlebától.

Hiába a siránkozás az ország megmentéséről, hiába a célzott, demagóg bejegyzések arról, hogy mi a pragmatikus és mi a demagóg, mi a felelősségteljes és mi a populista. Ilyesmiről ugyanis csak az filózhat, aki, és akinek pártja nem köpi szemen a választóit, és nem ad fel seperc alatt mindent, amiért eddig harcoltak, most pedig lózungok mentén, minden áron törleszkedik a hatalomba.

Ráadásul egyre inkább nem tudni, miért, mi az a marha nagy tét, amiért érdemes erkölcsi hullát csinálni magából és pártjából. Ha csak a pénz, akkor takarodó, végérvényesen, indulni se kellett volna.

A nem sikerült megnyerni a kávéházi értelmiségit - féle dumát hagyjuk- ez a jelen helyzetben egyenesen undorító. Az értékelvűség dumát is húzzuk le a vécén, mert aki Ficóval és az SNS-szel akarja megvalósítani ezeket az értékeket, az vagy hülye, vagy bűnöző.

Deák Ferencre, a haza bölcsére hivatkozni most pedig egyenesen elmeorvosi kérdéseket vet fel.

Ugyanis bármilyen „eredményt” is ér el mostantól a Híd, soha, senki nem fogja elfelejteni és megbocsátani, hogy nem csak a pozsonyi, kassai stb. csúcsértelmiséget bahasztátok át a palánkon, hanem Józsi bácsit és Mari nénit is Gömörben, a Garam mentén és a Csallóközben is. A párton már az sem segít, mármint hitelességben és erkölcsileg, ha a következő két napban felrúgnák a koalíciós tárgyalóasztalt és otthagynák Ficót, Dankot és Procházkát. Sőt, ezek után világos, hogy Kotlebáék megerősödésével is csak azért riogatott Béla egy előrehozott választások esetén, mert igazából attól félt, hogy akkor majd a Híd végképp leszerepel. Ettől már nem kell félni, a leszereplés megtörtént, végérvényesen, ez már az agónia lesz.

Mellesleg, nem szeretném, ha a fasizmus elleni harcban olyan hazug, a saját értékrendjüket Ficónak és az SNS-nek bármikor odadobó, azt alku tárgyává tevő emberek vennének körül. Avagy, hogy is írta Peter Schutz a Korzár-beli glosszájában? „Bugár a járkáló rongy”. Hááátttt… ennyit arról, hova jutott az egész demokratikus rendszer Szlovákiában.

De!

A Magyar Közösség Pártjának egyáltalán nincs joga kárörvendeni! Továbbra is az önkritika teljes hiánya, továbbra is ezerrel a Fidesz szopkodása, továbbra is etnogettó-büdösség. Hallgatva a múlt szombati rádióműsort pedig csak azt tudom mondani, hogy Berényi Jóskának már azt sem hiszem el, hogy lemondott…

Nem baj, méltó társa lesz Bélának.

Apropó, MKP-megújulás: az MKP komolyan azt hiszi, hogy ha a Kicsi Hang együttes arcát, Menyhárt Józsi „szimpifiatalt” kirakatba teszi, sőt, elnököt kreál belőle, akkor minden klafa?

Szegénykémet, megeszik majd reggelire, mint a habcsókot. Arról már nem is beszélve, hogy saját szavai szerint sem tervez nagytakarítást az MKP-ban….

Nem is, mert az utánpótlás főképp fidesszoponc, karrier-lightnyilas, jobbikbuzi és megélhetési mártír banda, bármit mondjanak is. Ennyi.